Olvasni menő! Hogy ezt bebizonyítsam, ismert emberek közreműködésével vágok bele egy olvasásnépszerűsítő kampányba itt a blogon! Olyan elismert arcokat kértem meg, hogy árulják el nekem, mi életük legmeghatározóbb olvasmányélménye, akikre méltán lehet felnézni, mert szakmájukban kiemelkedőt alkotnak, alkottak, és érdekes személyiségek! Hisz ki ne lenne kíváncsi esetleg példaképe kedvenc könyvére? Vagy hogy miért éppen az neki. Milyen élmény fűzi hozzá? Mit jelent neki? Mostantól hétről-hétre egy-egy példakép árulja el, mi élete könyve (#eletemkonyve). Ez a kampány jó lehet motivációnak, de akár arra is, hogy olvasmányötleteket gyűjts! Elsőként D. Tóth András, az RTL Klub műsorvezetője, szerkesztő-riportere árulja el, mi a kedvenc könyve. 

A kihívás teljesítéséhez júliusban egy utazással kapcsolatos könyvet kell elolvasni. Gyűjtöttem néhány ígéretes címet és fülszöveget, hogy segítsek a választásban! A kihívásról bővebben pedig ITT olvashatsz. 

Jon Krakauer Út a vadonba

 
1990 ​nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére.

Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit.

Fél éve, induláskor is írtam egy ilyet. Különbség annyi, hogy akkor még csak a helyi médiumok írtak rólunk, nyáron viszont úgy tűnik mindenkinek több ideje van olvasni, vagy uborkaszezon van a bulvárban is, mert egyre több cikk születik a kihívásról, vagy azzal kapcsolatosan. Ezeket ezúton is nagyon köszönöm/köszönjük! Az újonnan csatlakozókat továbbra is várjuk szerettel a csoportban, sosem késő alapon, bármikor! Már 1100-nál is többen vagyunk.  Az ott lévőknek pedig óriási hála, hogy vagytok! Nélkületek nem menne!  Persze még tegnap is kaptam olyan üzenetet, amiben a kihívásról érdeklődtek, mert nem értik pontosan miről szól és mi a feladat. Azoknak, akik bizonytalanok EZT a bejegyzést ajánlom, esetleg még a csoport leírását.

Elméletem szerint, ha 10 éves koráig egy gyerek megtanul olvasni, tehát képes elmélyedni egy szövegben, akkor jó eséllyel lesz egész életében olvasó. 10 éves kor után ezt a készséget már nehéz elsajátítani. Aztán sajnos az oktatásban történik valami, ami ezt végképp hátráltatja.. de szerencsére rengeteg gyerekek és ifjúsági könyv kiadásával foglalkozó szervezet van, ma már számos könyvet fordítanak magyarra ennek a korcsoportnak, ezekkel pedig át lehet segíteni a kisebbeket ezen az időszakon, és megtartani olvasónak. Ez a téma már régóta foglalkoztat, és ennek apropóján döntöttem úgy, hogy indítok egy minisorozatot, amelyben kamaszoknak szóló könyveket olvasok el, hogy tippeket adjak (akár szülőknek, akár ennek a korosztálynak, vagy annak, aki erre nyitott), hogy mit olvassanak nyáron a tizenévesek. Egyfajta kis kutatómunka is ez, mert magam is kíváncsi vagyok, mit olvas(hat) ez a korosztály. Elsőként górcső alatt: David Walliams: A nagy szökés

Egy hónapja már, hogy átadták a Libri irodalmi díjat, ahol a szakmai zsűri és a közönség is szavazott. Előbbi Jászberényi Sándor novelláskötetét, a nagyérdemű pedig Kepes András önéletrajzi ihletésű Világkép című könyvét választotta legjobbnak. Utóbbi elolvasásával kezdtem. 

Egy kellemes, kiadós beszélgetés Kepes Andrással

Kepes győzelme nem feltétlen volt akkora meglepetés, mert 2016 legkeresettebb könyve a Világkép volt, pedig csak októberben jelent meg (az író 68. születésnapján), de még idén év elején is ezt vették a legtöbben. Az ex-televíziós , egyetemi tanár, újságíró utazásait, olvasmány- és riportélményeit használta fel művében, amelyben a különböző kultúrákhoz való viszonyáról mesél, Budapesttől egészen az Andokban lévő indián faluig. A könyvet egyfajta, "szubjektív világpillanatképnek" nevezi. Senki ne várjon világmegrengető, coelhoi gondolatokat. Kepes már az elején leszögezi, hogy

Sosem gondoltam volna, hogy egy festmény ennyi izgalmat rejthet. Elkezdtem megérteni a megszállott műgyűjtőket, vagy azokat, akik egyszerűen csak rajonganak a képzőművészetért. Olyan ez, mint amikor megszerettem gimnazistaként az irodalmat. Akkor rájöttem: nem a versek, hanem az író életrajza felől kell közelíteni! Amint megértettem milyen körülmények között   alkotott Petőfi Sándor, hogyan élt József Attila, vagy milyen ember volt Kosztolányi Dezső, azonnal rajongani kezdtem a műveikért. Fordítva nem megy. Itt is ez van. Bevallom, sokszor semmit nem jelent számomra egy festmény, sőt - urambocsá' - többségükben mégcsak a szépséget sem látom. Na de ez így mindjárt más. Talán itt az ideje festők önéletrajzi műveit (is) kézbe vennem.

Ebben a hónapban a kihívás teljesítéséhez egy olyan könyvet kellett elolvasni, amit a borító alapján választottál. Sosem választok külső alapján, de Kemény Zsófi új regénye annyira megtetszett csak fedőlap alapján, hogy ő lett a júniusim. A regény egy szerelem és egy spontán szerveződő forradalom története. Ha egy rövid jelzővel kellene illetnem azt mondanám: nagyon mai. A szerző Budapestet csatatérré változtatja, ami valljuk be bátorságra vall, főleg, ha hozzáteszem, hogy az író még csak 23 éves! (róla később hosszabban) Ez az első érv, amiért el kell olvasni ezt a regényt. De mindjárt sorolok még néhányat.

Egyél velem könyvet! Ez a mottója, vagy felhívó mondata a KönyvParfé című blognak, amely tulajdonképpen egy gasztro és egy könyves blog igazán egyedi fúziója. Véletlenül akadtam rá a moly.hu-n, és kíváncsi lettem, vajon ki van mögötte. Felkerestem hát a szerzőt, és sokat beszélgettünk. Úgy döntöttem megírom, mert nektek is ismernetek kell. 

Amikor létrejön egy új műfaj: a "könyves gasztro" 

"Hét évig dolgoztam egy multi cégnél, ami elég stresszes volt, a beosztásom kaotikus, a szabadidőm nulla. Végül oda jutottam, hogy váltottam és egy könyvtárba kerültem, ahol már kevésbé volt feszített a munkatempó, több szabadidőm lett és a kreatívkodásra is bőven jutott idő" - így indul Lázár Ivett és a KönyvParfé blog története, és ez is benne mindjárt a kedvencem. Multiról könyvtárra váltani anyagilag is jókora különbséget jelenthet, így becsülendő, bátor példa.  Mint mondja, több szabadideje lett, és mivel mind a könyveket, mind a sütés-főzést imádja, ezért úgy döntött létrehoz egy fúziót. Vegyíti a kettőt.  

A belső a fontos, nem a külső. Olyan sokszor halljuk ezt. Vajon a könyvekre is igaz?

Na de milyen a jó könyvborító? Szerintem meglátni és megszeretni. Mint a szerelem első látásra történetekben. Az első élményed a nagy találkozás után olyan kell legyen, amit sose felejtesz el. Megnyerő, pozitív hatású. Lehet játszani a képekkel, grafikákkal, tipográkiával, betűkkel, színekkel. Mindennek összhangja pedig olyan kell legyen, ami felkelti a figyelmet, ami rávesz a boltban engem, hogy ne csak megnézzem, belelapozzak, megérintsem, hanem meg is vegyem a könyvet. 

A kihívás teljesítéséhez JÚNIUS hónapban nem kell mást tenned, mint bemenni egy közeli könyvesboltba, vagy könyvtárba, és mindössze az ízlésedre/szemedre/hangulatodra hagyatkozni. Az alapján választani, hogy melyik könyv tetszik külsőre legjobban! 

Európa legnagyobbjának, a világ legtökéletesebb könyvtárának tervezték a 4 éve tavasszal átadott birminghamit. A világ legexkluzívabbja, a világ legszebbje - mondják rá. Utóbbit azért nem hinném, de tagadhatatlanul impozáns. Így néz ki kívülről. 

(Ezt a fotót nem én készítettem. Fotó: Christian Richters)