A közönség szerint ez az év legjobb könyve

Egy hónapja már, hogy átadták a Libri irodalmi díjat, ahol a szakmai zsűri és a közönség is szavazott. Előbbi Jászberényi Sándor novelláskötetét, a nagyérdemű pedig Kepes András önéletrajzi ihletésű Világkép című könyvét választotta legjobbnak. Utóbbi elolvasásával kezdtem. 

Egy kellemes, kiadós beszélgetés Kepes Andrással

Kepes győzelme nem feltétlen volt akkora meglepetés, mert 2016 legkeresettebb könyve a Világkép volt, pedig csak októberben jelent meg (az író 68. születésnapján), de még idén év elején is ezt vették a legtöbben. Az ex-televíziós , egyetemi tanár, újságíró utazásait, olvasmány- és riportélményeit használta fel művében, amelyben a különböző kultúrákhoz való viszonyáról mesél, Budapesttől egészen az Andokban lévő indián faluig. A könyvet egyfajta, "szubjektív világpillanatképnek" nevezi. Senki ne várjon világmegrengető, coelhoi gondolatokat. Kepes már az elején leszögezi, hogy

hummorral könnyedén, nehogy megijesszem magam!

És ezt komolyan is gondolja. Az egész könyvben koncepciózusan a humor felől közelít, ki-ki szól az olvasónak. És milyen jól teszi! Valóban szellemes a végeredmény.  

Egyébként ez tipikusan az a könyv, amit post-it-ekkel teleragasztgatsz, mert megpróbálod kiemelni a legérdekesebb részeket, gondolván "majd egyszer ezeket visszaolvasom", de amikor a 20. ragacsos papírlapocskát teszed bele, jössz rá, hogy tök felesleges, mert az egészet el kell olvasni majd később újra. És újra. 

Olvasás közben olyan érzésed van, mintha egy kellemeset beszélgetnél Kepes Andrással, a nagy mesélővel, aki körbeutazta a világot, és olyan helyeken járt, amelyekről sokan csak álmodni merünk. Ami igazán szerethető benne, hogy Kepes olyan, amilyen - nagy valószínűséggel - te vagy én lennénk idegen kultúrák között. Nem rest és nem fél feltenni olyan kérdéseket sem, amelyek talán kellemetlenek, és néha - ahogy fogalmaz - együgyű kérdések, ám feltehetően egy más kultúrkörben felnőtt embernek eszébe juthat. Így esett, hogy megkérdezte egyik vendéglátójától, a többnejű Dini Ahmedtől, amikor Kenyában, Lamuban járt, hogy "Miért nem elég egy feleség?" 

Olvasás közben rengeteg az input, sok az információ, így én sokszor letettem, emésztgettem, és később folytattam. Ez arra is jó volt, hogy minél tovább tartson! (Én ezt csinálom sok mindennel! A Jóbarátok utolsó részét se néztem meg évekig, mert így olyan volt, mintha nem lett volna vége..) 

Ahány ház annyi szokás

Kepes már az általános iskolát is Budapest mellett Bejrútban, valamint Buenos Airesben végezte el. Utazásai során ott van Kenyában egy mecsetben, egy muzulmán imán, később egy olyan fürdőben, ahová csak anyaszült meztelenül szabad belépni, majd az Andokban vendégségben, de jó riporter lévén, egy tipikus Japán fürdőszobában is feljegyzi amit lát: elmeséli, hogy ott, a szokások szerint hiába van kád, csak zuhanyoznak, ugyanis a kádban fürdés egyfajta szent dolog, és csak zuhanyzás után ülnek be áztatni magukat. Egymás után, egyesével, ugyanabba a vízbe. Az egész család. Apa, gyerekek, anya és végül a nagymama. Kepes a kaliforniai Stanfordra (is) járt ösztöndíjjal. Mint meséli, ott mindenki mosolyog a másikra. 

Amikor hazajöttem, még jó ideig én is mosolyogtam a rokonszenves emberekre az utcán, ahogy Kaliforniában megszoktam, de Budapesten az emberek arcán válaszmosoly helyett csupán a döbbenetet láttam: "Ez a barom meg mit vigyorog itten?"

És ez csak néhány kiragadott sztori, emlék a majdnem 350 oldalas könyvből, amely már három (na jó kettő) féle borítóval is megjelent. 

Egy-egy kritikában zokon veszik, hogy ez a könyv a szerző 2005-ös Világfalu című 12 részes televíziós műsorának szövegkönyve, némiképp aktualizálva, de azt gondolom, még ha ez - egy bizonyos szempontból - így is van, eltelt 12 év,  sokan (mondjuk a generációm és a mai fiatalok) szerintem nem is feltétlen emlékeznek a műsorra, és aktuálisabb mint valaha, felidézni az ott elhangzottakat/látottakat. Egyébként YouTube-on megtaláltam mind a 12 részt. (A kíváncsiskodóknak, vagy az elvetemülteknek, akik össze akarják hasonlítani.) 

"Nem verseny, a magyar irodalom ünnepe"

A Libri irodalmi díjat tavaly alapította a könyvkereskedő. Az idei mezőnyben 10 író (egyetlen nő!) munkájából választhatott a közönség, és a szakmai zsűri, így adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönség díjat. Tavaly Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete lett a szakmai zsűri szerint a legjobb, a közönség díjat pedig Bartis Attila A vége című regénye érdemelte ki. A bekezdésem címeként használt idézetet pedig Beck Zoltántól csentem el, aki idén a zsűri tagja volt, és ezzel a mondattal fogalmazta meg a díjátadó ars poeticáját. Mellesleg igen komoly a nyeremény is, ami a győzelemmel jár: A nyertes szerzők ugyanis 1-1 millió forintot kapnak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amelyet bármely könyvük promóciójára felhasználhatnak. 

A díjátadóról készült egy tök jó kis videós anyag, amelynek végén még Kepes András is elmondja, milyen érzés, hogy győzött.

A cikknek folytatása lesz, hiszen a másik díjazott Jászberényi Sándor novelláskötete a következő!