Sosem gondoltam volna, hogy egy festmény ennyi izgalmat rejthet. Elkezdtem megérteni a megszállott műgyűjtőket, vagy azokat, akik egyszerűen csak rajonganak a képzőművészetért. Olyan ez, mint amikor megszerettem gimnazistaként az irodalmat. Akkor rájöttem: nem a versek, hanem az író életrajza felől kell közelíteni! Amint megértettem milyen körülmények között alkotott Petőfi Sándor, hogyan élt József Attila, vagy milyen ember volt Kosztolányi Dezső, azonnal rajongani kezdtem a műveikért. Fordítva nem megy. Itt is ez van. Bevallom, sokszor semmit nem jelent számomra egy festmény, sőt - urambocsá' - többségükben mégcsak a szépséget sem látom. Na de ez így mindjárt más. Talán itt az ideje festők önéletrajzi műveit (is) kézbe vennem.
A múzsa fogalmának újraértelmezése
A Múzsa egy különös festmény létrejöttének, majd nagyjából 40 évvel későbbi jövőjének története. Két sztori játszódik párhuzamosan. Az írónő a hatvanas évek Angliájába és a huszas évek polgárháborús Spanyolországába kalauzol. A regényből kiderül, hogy milyen szálon kötődik egymáshoz ez a két egészen más korszak, és mi a közös egy magának való, fekete, trinidadi, fiatal lány (Odelle) és egy bécsi zsidó műkereskedő lányának (Olive) élete és sorsa között. Egyikőjük író akar lenni, másikójuk pedig festő, ám utóbbi apja - a híres műkereskedő - szerint a nőknek nem a festőállvány mellett van a helyük, és sosem lehet belőlük igazi művész. Mindkét szálon, rendesen körüljárja a női egyenjogúság kérdéskörét a Múzsa. És tökéletesen újraértelmezi azt, amit a múzsa fogalmáról talán elsőre gondolunk.
Tudod te, apám hány művész képeivel kereskedik? Huszonhat volt amikor összeszámoltam. És tudod, hogy ebből hány nő Isaac? Egy sem. Egyetlen egy sem. Tudod a nők nem képesek rá. Nekik nincsen víziójuk, bár ha emlékezetem nem csal, van nekik szemük, kezük, szívük és lelkük is. Már azelőtt vesztettem, hogy lehetőséget kaptam volna.
A művészeti marketing területébe is érdekes belelátni. Bekukkanthatunk egy galéria kulisszái mögé. Abba, hogyan próbálják az előkerült rejtélyes festményt népszerűsíteni, hogy minél többen megnézzék, és hogy ebből persze anyagi hasznot szerezzenek. Jessie Burton a női sors és szabadságvágy témáit vette elő már első regényében, A babaház úrnőjében is, és tette ez jó érzékkel a Múzsában is. Jól fekszik neki ez a terület.
Egy újratervezett pálya és a siker okozta depresszió
Jessie Burton Londonban született. Színésznőként megtanulhatta elviselni a kudarcot. Nem volt túl sikeres. Viszont időközben tagadhatatlanul megtanult írni. 2014-ben jelent meg első regénye, A babaház úrnője, amely nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az egész világon hatalmas siker lett, több mint 30 nyelvre fordították. Megkapta, amire színésznőként is vágyott: a sikert. Óriásplakátokat, cikkeket, interjúkat. Dedikálásokból és közönségtalálkozókból csak 200 volt akkoriban a naptárjában. Aztán a sikertől depressziós lett. Egy Guardian-interjúban beszélt a betegségéről hosszabban. Deperszonalizációs zavart diagsznosztizáltak nála 2015-ben, ami a depresszió és a szorongás után a harmadik leggyakoribb pszichiátriai betegség. Tudta, hogy furcsa helyzet, hogy valaki a siker miatt lesz lelki beteg, de színt vallott erről. A Múzsán mindenesetre nem érződik, hogy megírásakor ilyen súlyok alatt dolgozott, ez talán annak is köszönhető, hogy az írásban lelt gyógymódot. Reméljük már dolgozik a harmadik regényén!
Egyébként Burton tök szimpi. Instagramja is van, és ezen a videón is jól beszél a könyvről, inspirációiról, az íróvá válásáról. Érdemes meghallgatni.
Mikorra ajánlom a Múzsát?
Nyaralásra, strandra, vízpartra tökéletes! Ennek praktikus okai vannak: nagyon nehéz letenni, és ez talán ilyenkor a legkönnyebben kivitelezhető.
3 szóban a regény:
Izgalmas, elgondolkodtató, magával ragadó.
Kinek jöhet be?
Tipikus női regény. Nem mondom, hogy férfiaknak nem tetszhet, de nagyobb esélyt látok rá, hogy ez a nőket találja meg. Nők a főszereplők, az ő hangjukon íródott, a nőiség az alaphangja, abból indul ki, így nem biztos, hogy egy férfi figyemét leköti.
