Ebben a hónapban a kihívás teljesítéséhez egy olyan könyvet kellett elolvasni, amit a borító alapján választottál. Sosem választok külső alapján, de Kemény Zsófi új regénye annyira megtetszett csak fedőlap alapján, hogy ő lett a júniusim. A regény egy szerelem és egy spontán szerveződő forradalom története. Ha egy rövid jelzővel kellene illetnem azt mondanám: nagyon mai. A szerző Budapestet csatatérré változtatja, ami valljuk be bátorságra vall, főleg, ha hozzáteszem, hogy az író még csak 23 éves! (róla később hosszabban) Ez az első érv, amiért el kell olvasni ezt a regényt. De mindjárt sorolok még néhányat.
Nyugi. Forradalom van.
A regény főszereplője Bora, egyetemista Budapesten, aki a Szabó Ervinben az utolsó UV-jére készülve, véletlenül bekerül egy Forradalom2017 elnevezésű Facebook-csoportba, amiben lázongás szerveződik, mert a fiatalok már nem tudják tétlenül nézni a kormányt az ország élén. Az utolsó csepp a poharukban, amikor a miniszterelnök bejelenti a fészekadót, amely szerint, ha külföldre költözöl, még 10 évig adót kell fizetned haza. Csak nehogy ötleteket adjon. (Érdekes azt is látni, hogy mi az ami már kiüti a biztosítékot ennél a korosztálynál.) Szóval a regény szereplői erre már nem tüntetést, hanem egyenesen forradalmat szerveznek, méghozzá Mátyás király újratemetésének napjára.
A miniszterelnök (aki egyébként sehol nincs megnevezve, csupán egyetlen óvatos utalást találni: 30. oldal - "Átmásztam a híd alatti húgyszagon, közben megcsodáltam a friss graffitit, ORBAN-LEGEND") úgy dönt, hogy mivel május és augusztus között nincs nemzeti ünnep, mégis csak kéne valami a pórnépnek, így július 10. pont jó lesz. Ezt a napot pedig Mátyás király újratemetésének szentelik, hiszen minek van szerencsétlen Székesfehérváron, ha áll Budapesten egy impozáns Mátyás-templom. Egyébként is még egy munkaszüneti nap. Hadd örüljön a nemzet. Szóval erre a jeles napra szerveződik a forradalom is. Ezután pedig a regény hétköznapisága csap át egy elképzelt jövőbe, és játszik el a gondolattal, mi lenne, ha lázadás lenne Budapesten. Mit tennének a fiatalok, hogy élnének, mit csinálnának.
Szerelmi szálban sincs hiány. Bora közben beleesik az éjszaka császárába, a híres rapperbe, Giovanniba, aki fontos mozgatója az eseményeknek. Mondjuk a kapcsolatuk érzésem szerint inkább egy tiniszerelem szintjét éri el. Mindenesetre közös bennük, hogy mindketten túl hamar nőnek fel, és nagyon máshonnan érkeznek.
A regénynek azért vannak hibái. Itt-ott kissé felületes, máshol elnagyolt. A vége kissé összecsapott, nem kidolgozott. A sodró lendülete és részletgazdagsága miatt szerethető az elején, de ez a végére kissé elfogy, mintha csak a szerző fáradt volna el. Egyszercsak véget ér a sztori, és szimplán felsorolja kivel mi történt. A főhős sokszor súlytalan, csak sodródik. (Hozzáteszem lehet éppen ez a reális, hiszen mégis mit tenne egy huszonéves lány, ha forradalom lenne? Valószínűleg ide-oda csapódna. Hacsak nem ő Katniss Everdeen..) Viszont koránt sincs annyi hibája, mint amennyiről az interneten írnak.
Az előítélet a legfőbb ellenségünk
És mindjárt egy nagyon tanulságos dologgal találtam magam szembe: az előítéletekkel. Mint mindig, csekkoltam moly.hu-n a regényt olvasás után, és megrökönyödtem azon amit találtam. Mérhetetlen ellenszenvvel és rosszindulatú kritikákkal illetik sokan, pedig van aki bevallja: végig sem olvasta. Ezek vehemenciája és személyeskedő hangvétele, ami igazán meglepett. Persze olyanok is vannak, akik meg remeknek tartják. Miért lehet ennyire megosztó egy regény? Nem nehéz kitalálni, hogy a szerző miatt. És a tény: nehéz lehet ismert szülő(k) gyermekének lenni. Nemhogy regényt írni.
Hiszen a szerző, Kemény István József Attila-díjas magyar író, költő lánya. Zsófi még csak 23 éves. Talán sokan elsősorban slammerként ismerik, ott szerzett ismertséget (erről mindenféle infot itt találsz). Habár ez az első regénye amit úgy határozott meg, hogy felnőtteknek szól, a kritikákat átolvasva az az érzésem, hogy többségében inkább találja be a "new adult" korosztályként emlegetett 18-25-ös fiatalokat, mint a felnőtteket, már csak amiatt is, mert a szerző is ebből a generációból érkezik, és ezen a hangon szólal meg. Aki szeretne betekinteni a korosztályos szlengekbe, gondolatokba, érzésekbe (konstans kilátástalanság) az kap egy - érzésem szerint - hiteles képet.
Összességében, érdemes elolvasni! Zsófit pedig figyelni kell. Pont. Félretéve az előítéleteket!
