Kérésetekre megpróbálkozom a lehetetlennel: kiválasztani a 2018-as évem valamivel több mint 60 olvasmányából a legjobb ötöt. A szelekciómban sokkal inkább az érzéseim, semmit a mű irodalmi értéke játszott szerepet. Értem ezt úgy, hogy nem mérlegeltem, hogy a kötet szépirodalom vagy lektűr, hogy mennyire ismert vagy tökéletesen ismeretlen a szerzője, hogy kemény vagy könnyű témát dolgoz fel, vagy hogy a többség által éppen egekig magasztalt vagy inkább kritizált. Arra tekintettem vissza, melyek hagyták a legmélyebb nyomot bennem, melyeket olvasnám újra akár most azonnal, melyekről van valami olyan erős benyomásom, ami miatt szinte már szerelemmel gondolok vissza rájuk! Jöjjön az erősen szubjetív top5-öm. Ha bármelyikhez kedvet kapsz, azt kívánom, hogy olyan jókor találjon meg, mint engem és legalább akkora élményt is jelentsen!
—
Laura Barnett: Variációk egy párra
A "mi lett volna, ha" tökéletes regényeként aposztrofáltam, márciusban. Elképesztően nagy hatást gyakorolt rám, Jim és Eva máig velem vannak, mindhárom verziójukban. A regény ugyanis több síkon, hosszú évtizedeken keresztül mutatja meg Eva és Jim szerelmét, majd házasságát három variánsban, egészen öreg korukig. Tulajdonképpen arról szól, hogy a döntéseinknek mekkora súlya, jelentősége és következménye van! Mi lett volna, ha igent mondasz? Mi lett volna, ha válaszolsz neki? Mi lett volna, ha mégis elmész arra a találkozóra? A saját életünkben ezekre a kérdésekre sosem kaphatunk választ, ám a regény zseniálisan eljátszik a gondolattal. Megmutatja, hogyan és merre billen el egy élet a döntéseink mentén, mégha az origo tökéletesen ugyanaz is volt.
Imádtam, számomra nemcsak a 2018-as év kedvencei közé, hanem életem regényeinek polcára is felkerült. ITT hosszabban mesélek róla!
John Williams: Stoner
A könyv zsenialitását az egyszerűsége és a szerethető főhőse adja. Úgy fogalmaztam meg korábban, hogy Stoner az irodalom egyik leggyámoltalanabb és emiatt leginkább imádnivaló főhőse. Bármilyen furcsán is hangzik, a könyv nagyszerűsége épp a hétköznapiságában rejlik. A megszokottról, a mindennapiról ír John Williams, de arról olyan bravúrosan, hogy ilyet a hátán nem hordott a föld. A történet is pofon egyszerű: nincs itt más, mint egy William Stoner nevű férfi, aki 19 évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára, ahol később tanár is lesz. Rosszul nősül, boldogtalan. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán is jut eszébe bárkinek. Na de hogy lehet a hétköznapiról, az egyszerűről érdekesen és jól írni? John Williams megmutatja. Azt gondolom ez a színtiszta zsenialitás, az igazi művészet. Olyanról írni, ami átlagos és középszerű, amiről valójában nem szoktak regények szólni: rólunk! A szürke hétköznapokról, az olykor unalmas mindennapokról, az életről... hiszen valójában sokszor ilyen, nem?!
Hosszabban ITT írtam róla, ahol az is kiderül, hogy miért EZ Jakupcsek Gabriella egyik kedvenc könyve.
Edith Eva Eger: A döntés
Ugyan az emlék még nagyon friss, hiszen novemberben olvastam, de minden bizonnyal a TOP5-ben a helye a regénynek, amit azóta a lehető legtöbb embernek ajánlottam. Azt hiszem azért éppen ezt mert mindenki megtalálhatja benne saját magát. Segíthet akár a döntések meghozatalában, az elengedésben, a megbocsájtásban, a fájdalmak feldolgozásában. Rám akkora hatással volt, és annyit segített, hogy azt nehéz lenne szavakba öntenem. Ami pedig a leglenyűgözőbb benne, hogy hiába kezdődik a történet a holokauszt borzalmaival, olyan elképesztő erő van benne, hogy egyáltalán nem nyomasztó, hanem összességében őrületesen felemelő, motiváló. Ráadásul új példaképem lett az írónő személyében!
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka/ Tűzrózsa
Bekerült a kedvenceim közé a spanyol Carlos Ruiz Zafón sikerkönyve A szél árnyéka, amit nyáron olvastam. (Apropó csak a nyári olvasmányaim TOP 7 kedvence ITT elérhető, akkor írtam hosszabban A szél árnyékáról is.) Imádtam, mert árad belőle az olvasás szeretete. A történet kiindulópontja szerint a könyvkereskedő elviszi a fiát minden könyvmoly álom helyére, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe, hogy aztán onnan elindulhasson egy hatalmas kaland furcsa alakokkal, nyomozással, múltbéli családi titokkal. Baromi izgalmas, letehetetlen. Minden van benne, ami garantálja a sikert: könyvek, kalandok, krimi és szerelem. Úgy beszippantott, hogy észre sem vettem, hogy milyen baromi hosszú. A karaktereket örökre a szívembe zártam, Barcelona újra felkerült az utazós kívánságlistámra, és olyan gördülékenyen és érzékletesen ír Zafón, hogy úgy érzem azóta is képzeletben azokat az utcákat járom, mint Daniel Sempere, az imádnivaló főhős. (Na meg Fermín! Fermínt imádtam!)
Jill Santopolo: A fény, amit elveszítettünk
Nagyon nagy vitám volt magammal, melyik legyen az 5. a listámon, és szívem szerint ŐT, vagy ŐT, vagy akár ŐT is beemeltem volna, viszont mégis Jill Santopolo regényére esett a választásom. Olyan élményt okozott, ami nagyon ritka. Amíg be nem fejeztem (hajnali 4-ig) olvastam, képtelen voltam elszakadni a történettől, és olyan zokogást eredményezett a végén, hogy ugyan fájdalmasan sírni aláírom nem minden esetben jó, de mégis azt gondolom, ezért csodálatos dolog olvasni. Ezt az élményt keressük minden könyvben. Hogy az írott szó képes ilyen mély érzelmeket kiváltani belőlünk. A történet egy egyetemen kezdődött, legendás nagy szerelemé, ami aztán egy rossz döntés miatt véget ér, de az a "soha el nem múló" kapocs marad a férfi és a nő között. Messze kerülnek egymástól, évek telnek el, mindketten megállapodnak, de soha nem felejtik el a másikat. Sőt! Tulajdonképpen a napnál is világosabb, hogy mindkettőjük számára a másik az igazi, de elszalasztották. Helyre lehet hozni? Lehet újabb esélyük? Vagy az ember csak továbblép és nem teszi fel a "mi lett volna, ha" kérdést? Izgalmas, megható, letehetetlen.