Egyetemen kezdődött, legendás nagy szerelem, ami aztán egy rossz döntés miatt véget ér, de az a "soha el nem múló" kapocs marad a férfi és a nő között. Messze kerülnek egymástól, évek telnek el, mindketten megállapodnak, de soha nem felejtik el a másikat. Sőt! Tulajdonképpen a napnál is világosabb, hogy mindkettőjük számára a másik az igazi, de elszalasztották. Helyre lehet hozni? Lehet újabb esélyük? Vagy az ember csak továbblép és nem teszi fel a "mi lett volna, ha" kérdést?
—
Tudom, tudom Jill Santopolo nem fedezte fel a spanyolviaszt, hiszen klasszikus, örökérvényű és már sok helyen, számtalan módon feldolgozott kérdések ezek − de ez a könyv egy picivel mégis talán több lett. Méghozzá a tálalásában, szerkezetében. Lucy meséli el ugyanis Gabe-el való megismerkedésének és szerelmének történetét, majd szakítását, szenvedését és újrakezdését. Az elején nem is tetszett igazán, kicsit 'nyálasnak' éreztem, (nem szeretem a klasszikus, romantikus lányregényeket) de nagyon hajtott a kíváncsiság. Vonzott, mert lendületes a stílusa, olvastatja magát, hívogatott, mert moly-on 92%-os - tudni akartam, mit értékel a nagyérdemű ennyire magasan, és csábított, mert Reese's Book Clubjának egyik darabja volt ez a regény idén.
Végeredmény?!
Zokogtam. Órákig.
(Jótanács magamnak: kérlek legközelebb ne hajnalban fejezd be az ilyen, várhatóan megrázó regényeket, mert órákig nem nem tudsz majd elaludni, és reggel feldagadt szemmel ébredsz!)
A regény szerkezete nem eresztett, és tudni akartam, miért meséli el Lucy a történetüket a férfinak. (Ugyan az első pillanattól sejtettem, de reménykedtem, hogy nem az lesz amire gondolok.) Döntések, választások, hatások. Úgy néz ki mostanában mindig ilyen könyveket fogok ki. (Legutóbb a Variációk egy párra esetén is hasonló vizekre eveztem! ITT írtam róla!) Elgondolkodtat, és szerintem mindenki megtalálja benne önmagát.
Pontosítok: aki volt már szerelmes.. Úgy igazán.
Elég mély, jól érzékelteti a szerelem különböző típusait, hogy milyen piszok nehéz is eldönteni, melyik hozhat igazi, életre szóló boldogságot. A megbízható, kiszámítható, vagy ami lángol, mindent feléget? Azt hiszem, mindenki ráismer valahol saját magára. Végül a kedvenc tüzes-hasonlatommal zárom soraim.
”Minden szerelem olyan, mint egy bizonyos tűzfajta. Egyesek futótüzek: elsöprők, parancsolók, fenségesek és veszélyesek, és képesek megégetni, mielőtt még rájönnél, hogy elemésztett. Mások inkább kandallótüzek: nyugalmasak, barátságosak, egyenletesek és meleget adók.
