Megjelent a Fanny c. lap benne egy szuper és végre hosszú cikkel az olvasásról, amiben nem csak én, hanem Vecsei Miklós, a POKET zsebkönyvet, Emma Watson és mások mellett a Reese Witherspoon féle könyvklub is helyet kapott. Még egy nagyon új dologról, az irodalomterápiáról is mesélek nektek az interjúban! Ez az új szenvedélyem ugyanis!
Ha emlékeim nem csalnak mind ötödik, mind kilencedik osztályban tananyag a görög mitológia, tehát ezzel minden iskolás kénytelen-kelletlen találkozik. Ugyan bevallom, a görög mitológia és istenek kapcsán nekem manapság már hamarabb jutnak eszembe a Marvel vagy a DC képregény hősei, mondjuk Thor vagy Aquaman, mint Zeusz vagy Akhilleusz (látszik, hogy tényleg régen voltam iskolás) de azt gondolom nem árt tudni, hogy valójában kik is voltak ők. Már ha voltak. Szóval iskolakezdés kapcsán kicsit én is felfrissítem a memóriámat egy gyerekkönyvvel! Ajánló.
—
Frank Schwieger könyve a Zeusz és bandája gyerekeknek szól, és arra tesz kísérletet, hogy tiniszemmel és tini nyelvezettel mutassa be a görög istenek történetét és a mitológiát. A borító csillagos ötös, bár tény, hogy kinyitva kissé csalódtam, mert egy színes kiadványra számítottam - mondjuk olyanra, mint az imádott Mesélő Budapest!!! - és mintha a grafika is ezt kívánná, de ez a tartalomból semmit nem von le. (Az jutott eszembe, hogy a kreatívabbak talán kiszínezgethetik - az most úgyis nagyon menő dolog.)
Humorosan tálalja és kategorizálja az isteneket, így Akhilleuszt (szinte) sebezhetetlennek, Aphroditét szépségkirálynőnek, vagy mondjuk Ariadnét bőgőmasinának titulálja. Szerkezetét tekintve, minden istenről kapunk egy szellemes grafikát, melyben ki is emelnek néhány fontosabb információt, amit a "személyről" tudni érdemes.
Ezt egyfajta adatlap követ - ezek a kedvenceim a könyvben! (Csak ugye kár, hogy nem színes!) Ebben az isten tulajdonképpen vázlatosan arról vall mihez ért legjobban, mit kell tudni a családjáról és mi az amit ki nem állhat. Tök jó a halandó/halhatalan rubrika, és a vázlatos megoldás a nagyobb vizualitással megáldott kisiskolásoknak nagy segítség lehet - már ami a megtanulhatóságot illeti. Ezt pedig már a folyószöveg, az egyes istenek története követi, amit a "szereplők" maguk egyes szám első személyben mesélnek el, humorosan, parodisztikusan.
Ugyan nem én vagyok a célközönség, ami abból is világosan kitűnik, hogy az "überkirály" és a "vágod, haver" szófordulatoktól a hideg futkos a hátamon, de azt gondolom a valódi közönségnek talán éppen ezzel válik a könyv fogyaszthatóvá, viccessé, közvetlenné.
Szóval összességében azt gondolom, hogy ha a gyerek akkora, hogy épp a görög mitológiát tanulja az iskolában, ez is a tananyag része, akkor ez a könyv egy jó kiegészítő segítség lehet a megértésben. Humorosan, kellő öniróniával, kifigurázva mutatja be ezt a tanórán talán szárazabban bemutatott anyagot.
Egyszuszra olvasós, rendesen földbe döngölős. Egy délután alatt kivégeztem Domenico Starnone kisregényét, és a végén csak annyit tudtam mondani, hogy "hűha.. ez súlyos!" Témája miatt nem túl lélekemelő olvasmány, de cserébe ad egy jó nagy maflást mindannyiunknak! Valamennyiünknek szól ugyanis, mert szerintem egytől-egyig találhatunk benne azonosulási pontot. Merem állítani, hogy aki azt mondja nem, az hazudik. Ma, amikor a házasságok több mint fele válással végződik, elég aktuális olvasmány.
—
Mondd csak, te melyik vagy?! A házastársát egy fiatalabbra lecserélő, vagy a gyerekkel egyedül maradó és az elhagyás tényébe belebolonduló, magából kiforduló, vagy esetleg a gyerek, aki végignézi, ahogy szülei marják egymást, és mindez akarva-akaratlanul megmérgezi a gyerekkorát? Az hiszem jó intelem azoknak, akik hasonló cípőben járnak, hogy figyeljenek oda a körülöttük élő gyerekekre! Nekem ez volt a fő üzenete. Persze kinek mi. Az biztos: egy megcsalás, egy sérelmekkel teli válás, egy hosszú különélés és egy újrakezdett házasság története ez. Olyan mint egy törött váza, amit összeragasztottak ugyan, de a legóvatosabb érintés elég hozzá, hogy millió darabra hulljon.
Imádom amikor több nézőpontból olvashatok egy regényt. Ezért is szerettem nagyon a Variációk egy párra című könyvet (ami nálam még mindig az év olvasmányélménye, pedig már durván 40 kötetnél járok) és emiatt vettem meg azonnal ezt is, noha fogalmam sem volt mi vár rám, de a frappáns fülszöveg (és a szuper borító) megszólított! 
Domenico Starnone három nézőpontból írta meg egy elhagyás, majd visszatérés történetét. Mi történik azzal, aki megszökik, és azzal, aki marad? Meg tudnak-e bocsátani önmaguknak és egymásnak? Lehet-e a múlt sérelmeit szőnyeg alá söpörve önámításban leélni egy egész életet? Van-e annál nehezebb, mint eltépni azokat a láthatatlan szálakat, melyek két embert a fulladásig egymáshoz kötnek? És a gyerekek? Ők vajon megbocsátanak?
A történetet az asszony, Vanda szemszögéből ismerjük meg először, ő az akit elhagynak egy fiatalabbért, és magára marad két kisgyerekkel. Ebben a részben Vanda által írt, férjének elküldött leveleket olvashatjuk, és fedezhetjük fel egy kritikus időszak legapróbb mozzanatait. A nő kishíján belebolondul abba, hogy férje elárulta. Majd jön a valódi főszereplő szemszöge: a férfié, akinek aspektusából azért már árnyaltabb képet kapunk a kapcsolatról. Ráadásul az időben is ugrálunk. De nagyon logikusan, kicsit sem követhetetlenül. Mindezt Starnone megfűszerezi egy bagatell helyzettel, történik ugyanis, hogy az ekkor már idős házaspár nyári vakációjából hazatérve kirabolva, felforgatva találja a lakását. Az otthont, amely az alappillére lassan 50 éve tartó házasságuknak. Amibe persze bekúszott néhány év különélés, és egy nagy adag egymás földbetiprása. És hogy mindezt a két gyerek hogyan élte meg?? Na az a nagy pofon! A végén az író tűpontosan bemutatja, hogy mivé lehet két olyan gyerek, akiknek ezt a drámát végig kell nézniük. 
Még egy dolgot szeretnék kiemelni: az okos címadást! Imádom, amikor szellemes vagy frappáns egy cím. Amikor nem is értem miért ez lett AZ, de a regény egy pontján eljön az aha-élmény. Na ez pont ilyen. Nem lövöm le a poént, megéri emiatt is elolvasni.
A könyv szerkesztőjétől (Tönkő Vera) tudom, hogy az beszélik, Anita Raja, akit a titokzatos Elena Ferrante néven publikáló szerző mögött sejtenek, nem egyedül, hanem férje, Domenico Starnone közreműködésével írja a Nápolyi regényeket. Sőt, azt is mondják, hogy a Hurok ott kezdődik, ahol az Amikor elhagytak végződik. Utóbbit ugyan nem olvastam, de már 2018-ban olvasandók között várja a maga idejét. Starnone első magyarul megjelent regénye a Hurok. 
Ebben a hónapban egy olyan könyvet kell elolvasnotok a Nincs időm olvasni kihívás keretében, amely egy sorozat része. A saját olvasmányélményeim közül - amelyekről írtam is a blogomon - kapásból a fiatal francia szerző, Christelle Dabos tetralógiájának első része jutott eszembe, A tél jegyesei, amit az olvasás utáni lelkesedésemben egyenesen a Harry Potterhez hasonlítottam. Hosszabban ITT olvashatsz róla! Fokozottan ajánlott most időzíteni az olvasást, ugyanis a második rész magyarul ősszel jelenik meg könyvkiadós pletykák szerint.
Hogy gyerekkönyvet is említsek, tavaly írtam M. Kácsor Zoltán imádnivaló dínós meseregényéről, az Utazás Dínomdánomba című könyvről, ami már csak a dínók miatt is tuti választás. Sőt, azért szerettem igazán, mert kisebbeknek esti altatáshoz is ideális, viszont a 10-11 évesek már önállóan is olvashatják. Ez a Zabaszauruszok sorozat része, és nemrég jelent meg a folytatás: Sárkánytörvény címmel.
Aztán persze ott van a Harry Potter sorozat (és az én hipermenő borítóim), amit bármikor elő lehet újra venni, de most például a kihívásba is beilleszthető. A könyvfesztes bookhaulos videómban beszélek a Bőrügyek és Belügyek című könyvekről. Ez is egy sorozat, ismeretterjesztő, de fantasztikus, fiatalos stílusban megírt. Mindenkinek, aki szeretne kicsit többet megtudni a testéről, szervezetéről erősen ajánlom. A Belügyeket olvastam, és számos olyan dolgot tudtam meg, amiket idáig valahogy sosem tanultam, ebben a hónapban pedig a Bőrügyek lesz terítéken.
Én augusztusban Carlos Ruiz Zafón gigantikus sorozatába, Az elfeledett könyvek temetőjébe vágtam bele, A szél árnyéka címmel olvasom az első részt. Ha pedig még belefér, akkor Fredrik Backmannal tervezek megismerkedni egy kicsi közelebbről.
Jó olvasást mindenkinek!
Letehetetlen, gyakorlatilag egy szuszra elolvasós! Baromi érdekes kérdést feszeget az angol szerző fikciója. Egy elképzelt jövőben DNS-teszt alapján találja meg számunkra az IGAZIT egy alkalmazás. Csak mintát veszünk a szánkból, beküldjük a központba, és már össze is párosítjanak a DNS-párunkkal - azzal, aki genetikailag nekünk rendeltetett. Ehhez az izgalmas helyzethez még kapunk 5 egészen eltérő karaktert és történetet, az ő sorsunkon keresztül pedig mi is elgondolkodhatunk, hogy vajon mit tennénk, ha valóban létezne ez a teszt. És biztosan olyan jó lenne-e, mint amennyire első hallásra tűnik.
—
A brit John Marrs regénye az Egyesült Királyságban szájhagyomány útján vált híressé, és sorsa nálunk is könnyen ez lehet. Egyszerre tud ugyanis szerelmes, érzelmes, izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató lenni. Nagyon szerettem! Ipacs Tibor fordítónak (NIOK tag!) hála kaparintottam meg a könyvet, és 414 oldal ide vagy oda, nem tudtam letenni, két alkalommal kellett csak kinyissam és már el is olvastam. A szerkezete pazar: 5 történet játszódik párhuzamosan, mindenkit más-más élethelyzetben talál meg a DNSPár-alkalmazás, és egytől egyig izgalmas szituációkba keverednek. Ugyan az ötből kettő történetnél szinte biztosra vettem a végkifejletet (Christopher és Jade), a többinél bizony okozott meglepetést és érdekes fordulatokat a regény. Marrs még az utolsó oldalakon is képes csavarni egyet a történeten. Olyan mint egy film (simán lehetne belőle sorozat - sőt nem lepődnék meg, ha már készülne is) és hamar azon kaptam magam, hogy hol Nick, hol Mandy hol pedig Ellie történetéhez lapozok előre, mert nem bírtam kivárni, hogy oldalról oldalra haladva odáig jussak. (Nem érne váratlanul, ha kiderülne, hogy a szerzőt a szintén brit Black Mirror sorozat inspirálta!)
Anélkül, hogy spoliereznék bármi nagyon fontosat, a folytatásban írok az öt főhősről, de aki ennél többet már nem szeretne megtudni a kulcsfontosságú szereplőkről, az MOST zárja be az internetet. (A kép után folytatom!)
Egészen új értelmet nyer a párkeresés a regény jelenében. Az emberek már nem szenvednek első randikkal, a házasok is tesztet csináltatnak, hogy megtudják, tuti jó emberhez mentek-e hozzá, és sokuk el is végezteti a 99,99 százalékos pontosságot ígérő DNSPár-tesztet, hogy kiderüljön, ki számukra a nagyon nagy ő, aki a génjeikben kódolt.
Adott Mandy, az elvált nő, aki a világért sem találja párját, és hiába regisztrált be, csak nem jön az igazi, pedig már mindkét húga szült és házasságot kötött a DNS-párjával. Egy szép napon viszont ráköszönt a szerencse egy fiatalabb, igen jóképű fiú, Richard személyében. Ám hamar kiderül, hogy későn: a fiú ugyanis találkozásuk előtt hetekkel meghal egy balesetben.
Aztán ott van Nick, aki boldog kapcsolatban él Sallyvel, és már az esküvőjüket tervezgetik, de a lány nem tud szabadulni kíváncsiságától, és addig zaklatja párját a DNS-pár gondolatával, hogy végül megcsináltatják a tesztet. Igen ám, de nemhogy nem egymáshoz kapcsolják őket, hanem Nicknek váratlanul egy férfit dob ki a rendszer. Tuti félreértés – gondolják.
Hogy a krimi vonal se maradjon ki másik főszereplőnk Christopher sorozatgyilkos. Szemüvegén keresztül kicsit beleshetünk egy pszichopata életébe, aki halomra gyilkolja sajátos módszerével a szingli lányokat Londonban. Kérdés viszont, hogy mi történik, ha egy lelketlen, beteg ember elkezd kötődni az időközben megismert DNS-párjához, Amyhez? Képes lehet megváltozni?
A regény másik fontos szereplője, Jade a DNS-párját Angliától jó messzire, Ausztráliában találja meg, így a kapcsolatuk Kevinnel hosszú hónapokon keresztül csak smsezésre korlátozódik, mígnem a lány gondol egyet, átutazza a fél világot, hogy találkozzon végre élete szerelmével. Ám az ajtóban egészen más fogadja, mint amire számított..
Végezetül az egyik legizgalmasabb és talán legfontosabb szereplőnk Ellie, a tudós, aki kifejlesztette a DNSPárod-rendszert, és lett ennek köszönhetően multimilliárdos. Kicsit olyan az élete, mint amilyen Mark Zuckerbergé lehet manapság. Testőrökkel jár, helikopterrel utazik, folyton a sajtó előtt, valamint late night showkban szerepel, és talán szükségszerűen magányos is. Ám arra nem számít, hogy egy szép napon az ő telefonja is pittyeg, ugyanis a DNS-párja regisztrált, és keresi a másik felét. Hogyan tud egy ennyire nem hétköznapi ember szerelembe esni, és az átlagember életét élni, és az a regényből derül ki.
A történet igazi zsenialitását az adja, hogy egyszerre kapunk egy gyilkosos-nyomozós, és egy romantikus-szerelmes fikciót, amit még a tudomány is beleng, hiszen Ellie történetén keresztül pontosan megismerhetjük a DNSPár-elvét és rendszerét, na meg hogy az milyen hatással lenne a társadalmunkra. Szuper kórkép egy olyan jövőről, amiben még véletlenül sem szeretnék élni! Viszont beszélgetni róla, és két napra belepillantani nagy élmény volt.
A minap ismerkedtem meg a véletlen folytán Gubanccal, aki nagyon menő ékszereket gyárt, persze nem csak könyvmolyoknak. Engem viszont most leginkább a könyves kiegészítők érdekelnek. A csoportban rendszeresen felbukkannak különleges könyvjelzők és egyéb könyvmoly-csecsebecsék, sőt itt a blogon már hoztam nektek 7 őrült darabot, egy könyvfaló gardróbjából. Rendre felbukkanó téma, ezért bemutatom nektek Gubanc ékszert, vagyis Lukács Gabriellát, aki egyébként tanárnő. Nem voltunk restek közös nyereményjátékot is összedobni, tehát érdemes tovább olvasnod, hogy megtudd, hogyan nyerheted meg a nyitóképen látható gyönyörű szettet.
—
Gabriella középiskolai tanár, a mezőkövesdi gimnáziumban dolgozik. Két kiskamasz fiúgyermeke van, a maradék szemernyi kis idejében gyártja az ékszereket, immár 5 éve. Ahogy az lenni szokott, kezdetben csak saját magának készítette ezeket, később lett belőle vállalkozás.
"Az első könyvjelzőim is ajándékba készültek, az akkor oviból ballagó fiam óvónénijeinek és dajkanénijének. Kitettem a fotót a facebook oldalamra, és akkora lett az érdeklődés, hogy rövid idő alatt bekerültek az állandó választékba is. Azóta többféle formában, méretben, különféle technikákkal készülő könyvjelzők is rendelhetők nálam – ásvány- és üveggyöngyös, üveglencsés, textil- és bőrgombos változatokban, egyedi mintákkal, feliratokkal, idézetekkel."
Minden munkafolyamatot saját maga végez teljesen egyedül. Azaz ő tervezi, alkotja meg, fotózza le, szerkeszti, tölti fel az oldalaira, ír hozzá szöveget, és válaszol a felmerülő kérdésekre, na meg intézni, szervezi a rendeléseket. Persze azért néha mégiscsak akad egy hatalmas segítsége: amikor "Gubanc üzemmódba kapcsol" férje nagyon sokat segít azzal, hogy a gyerekek körüli feladatokat átvállalja, illetve sokszor a postára is ő viszi a csomagokat.
Tanév végén, - és persze egyéb ajándékozási alkalmakkor, mint mondjuk a karácsony - a legnépszerűbbek a könyvjelzők, mert a pedagógusoknál mindig betalál egy igényes és szép ajándéktárgy, főleg ha személyre szabott és csak neki készült, nem tucattermék. Volt már, hogy egy osztály összes tanárának, vagy az egész iskola tanári karának készített a könyvjelzőket. "Mindig nagy sikere van ezeknek, én pedig nagy örömmel készítem őket és örülök minden egyes visszajelzésnek" - teszi hozzá Gabi. 
Amikor arról kérdezem, melyik munkájára a legbüszkébb, érdekes történetet mesél el.
"Tavaly a kávé világnapja alkalmából készítettünk a férjemmel kávészemes könyvjelzőket. Közösen, mert ő formázta nekem egyesével a kávébabokat ékszergyurmából, még külön eszközt is szerkesztett a sütéshez a tökéletes eredmény érdekében. Ez a könyvjelző annyira megtetszett egy vállalat beszerzőjének, hogy karácsonyra 100 darabot rendelt belőle céges ajándékként a partnereiknek" - emlékszik vissza az egyik legkedvesebb munkájára, aminek végén ráadásul az egyik ajándékozott vette a fáradságot, és a díszdobozban talált elérhetőségen külön megköszönte az ajándékot, annyira tetszett neki.
Mivel ez egy olvasós blog, így olyan nem lehet, hogy a könyvekről ne essen szó. Gabi is imád olvasni, ugyanakkor saját bevallása szerint kevés ideje marad erre tanítás és ékszerkészítés mellett, leginkább a nyári és egyéb iskolai szünetekben hódol szenvedélyének. Persze kedvencei neki is vannak. Szabó Magda: Abigél az egyik favoritja, valamint a Veszedelmes viszonyok Choderlos de Laclostól. "Remélem ezen a nyáron a könyvekre is jut majd időm. Konkrét kitűzött könyv nincs jelenleg tervben, nyitott vagyok, bár elsősorban a szórakoztató irodalom, ami érdekel és leköt a nyári szünetben, nyaralások alatt" - teszi hozzá.
Minden tinilány kezébe kötelező jelleggel nyomnám, de a felnőtteknek is baromi jó olvasmány, mert rendkívül motiváló. Az 50 elszánt magyar nő című kiadvány nemcsak borzasztóan igényes illusztrációival és rajzaival kápráztatott el, hanem elképesztően sok dolgot tanultam is belőle, és nem utolsósorban engem is inspirált. Mondjuk arra, hogy Lomb Katóról példát véve kicsit nagyobb hangsúlyt fektessek az idegennyelvekre. Na de erről majd később. Ez a könyv az idei év eddigi kedvence! Kötelező darab a polcra, ha kell egy kis motiváció, úgy érzed nem vagy a helyeden, picit szórakoznál, tanulnál, felolvasnál a gyereknek valami hasznosat, vagy csak szimplán képeket nézegetnél. Nem vicc. A könyv ezt mindet tudja!
—
A kötet tele van nőkkel, akik fellázadtak előre elrendelt sorsuk, szerepük és a bebetonozott társadalmi elvárások ellen. Olyan korokról mesél, amikor a nők nem tanulhattak, nem írhattak, nem léphettek színpadra, nem sportolhattak vagy épp nem lehetettek pilóták. Mégis akadtak olyan végtelenül elszánt nők, akik szembeszálltak a normákkal, és azt tették, ami az legvadabb álmuk. El tudjuk képzelni ma, hogy volt idő, amikor azt mondták, hogy a nőknek nem való a sport? Ha mégis mozogni akarnak, a házimunka elegendő testmozgás számukra? Kronberger Lili mégis egy ilyen korban szerezte meg (1908-ban) tizenhét évesen a magyar sporttörténet első világbajnoki aranyérmét. Igen, egy nő!
De érdemes megjegyeznünk Brunszvik Teréz nevét is, akinek 200 éve "bolondos álma" volt. Azt találta ki, hogy a pici gyerekeket taníttatni kell, mert amit két-három évesen megtanulnak az majd egész életükben elkíséri őket. Akkoriban kinevették, ma már tudjuk, hogy igaza volt, hiszen mind jártunk óvodába, nem?! Brunszvik Teréz alapította az első óvodát! Terézt egyébként maga Beethoven tanította zongorázni, és a mestert teljesen elbűvölte a lány tehetsége. Több darabját neki ajánlotta, sőt egyesek szerint a világhírű német zeneszerző reménytelenül szerelmes volt belé.
Csak kettőt emeltem ki, pedig annyit lehetne. A kötet forgatása közben arra is rájövünk, hogy a magyarok tényleg mindenben élen járnak vagy jártak valaha. Sosem hittem volna, hogy magyar volt az első női nagykövet a világon.(Schwimmer Rózsa) Vagy hogy élt egy Lomb Kató nevű nő, aki 28 nyelven beszélt, és ő volt a világ első szinkorntolmácsainak egyike! Hogy ma is él egy Illés Erzsébet nevű csillagász, akiről kisbolygót neveztek el, és ő volt az első női űrkutató. És egy magyar nő volt az is, aki a 19. században először jutott el Afrika szívébe. (Sass Flóra)
Ritka, hogy egy könyv ennyire kortalan. Értem ezt úgy, hogy a gyerekeknek szánt ismeretterjesztő bekezdésektől sem lett gyerekkönyv, de mégis rengeteget tanulhatnak belőle a kisebbek is. Mindeközben pedig az idősebb olvasó is talál benne magának olyan történetet, amit ezidáig nem hallott. Egyszerre tanít és szórakoztat. Végig az volt az érzésem közben, hogy ezek a történetek a történelem és irodalomtankönyvekből méltatlanul maradtak ki. Legyen szó Sarolt fejedelemasszonyról, Zrínyi Ilonáról vagy épp Mátyás király anyjáról, Szilágyi Erzsébetről. Ó te jó ég micsoda élettörténetek, micsoda példák! Olvasás közben sokszor csóváltam a fejem, és kérdeztem magamtól: "ezekről én eddig miért nem tudtam?"
Épp a minap kérdezték meg tőlem, ki vagy kik a példaképeim, és nem tudtam senkit sem mondani. Gyerekkoromban voltak példaképeim, vagy emberek akikre felnéztem, de őket ma már nem lennék képes teljes meggyőződéssel példaképeimnek nevezni. Amikor a kérdést feltették, még nem olvastam ezt a könyvet. Sajnos. Ha most újra megkérdeznék, legalább 10 példaképet felsorolnék! És pont emiatt tartom fontosnak, hogy pályaválasztás előtt álló lányok kezébe adjuk. (Lányok, mert azt hiszem a fiúk inkább férfi mintákat követnek.) Könnyen inspirálhatja őket egy-egy élettörténet a hivatásuk kiválasztásában, de legalábbis azt biztosan megtanulják a könyvből, hogy az álmunkért tűzön-vízen át hajtani kell. 
És volt még egy igazán nagy tanulsága a kötetnek és az élettörténeteknek. Legalább egy tucat nőnél megemlítették, hogy imádott olvasni, a könyvek szerelmese volt, vagy falta a köteteket gyerekkorában, és a könyvtárban érezte magát igazán jól! Megint visszaigazolást kapott, hogy aki a könyveket szereti, sokkal nyitottabb a világra, - és egy kis túlzást talán megengedtek nekem a végére - többre hivatott mint az átlag.
Ha már dübörög a foci vébé, akkor legyen a havi téma valami, ami NAGYON OROSZ. Persze nem kell feltétlen orosz szerzőre gondolni. Lehet ez egy Oroszországban játszódó történet, egy regény, amelynek főszereplője orosz, vagy csupán van a sztoriban egy erős orosz szál, ami megkerülhetetlen.
Persze kiváló lehetőség, hogy elővegyétek az esetleg kimaradt klasszikusokat, így nyúlhattok Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, Solohov vagy akár Tolsztoj után is, de azonnal eszembe jut a témában a Mester és Margarita Bulgakovtól, amit én nem tudtam annyira jól ajánlani, mint ahogyan Anger Zsolt megtette az Életem könyve rovatomban, így IDE kattintsatok a kedvcsinálóért!
De bővelkedünk népszerű kortárs oroszokban is, így ott van az a fiatal Dmitry Glukhovsky, aki tavaly robbant beText című regényével, ami az előző hónap témájába is tökéletesen passzolhatott volna, ugyanis zseniális a borítója, egy okostelefon kijelzőjét ábrázolja. Már előrevetíti, hogy napjaink mobiltelefon függősége hangsúlyos szerepet kap a műben, de a mai modern Oroszországról is sokat megtudhatunk. A történet egy börtönviselt férfiról, Iljáról szól, aki szabadulása után egy rendőr kalandos körülmények között megszerzett iPhone-jával a kezében fedezi fel újra a moszkvai alvilágot.
Vagy ott van Zahar Prilepin kortárs orosz író, akitől állítólag még maga Vlagyimir Putyin is olvasott már. Ugyan a szóbeszéd szerint az orosz elnök nem a betűk szerelmese, a fáma szerint egyszer, még 2006-ban látták Prilepin egyik thrillerét, a Szankját a kezében. Persze, hogy olvasta, vagy csak megfogta arról nem szól a legenda. Prilepin másik, 2006-os regénye elérhető itthon is, magyar fordításban. Egyébként őt mint az orosz irodalom új világsztárját emlegetik, sőt a Newsweek magazin szerint ő „korunk orosz Hemingwaye". Talán érdemes lenne megismerni.
Ha már Putyin, akkor olvashatunk olyan ismeretterjesztő könyveket is, amelyek segítenek megérteni milyen is lehet keleti barátaink élete a nagy Oroszországban. Anna Arutunyan amerikai-orosz újságíró több mint tíz éve tudósít az orosz politikai élet eseményeiről, közben pedig könyvet írt. Nem egyszerű életrajzot Putyinról, hanem a történelem és az orosz mentalitás mélyére hatolva elemzi az oroszok és uralkodójuk kapcsolatát. A folyamatot, amelynek a végén az ország élén újból egy cárt látunk, csak épp a többpárti demokrácia csalóka díszletei között: aki önmaga dönti el, hogy épp elnök vagy miniszterelnök akar lenni, aki személyesen megy rendet tenni, ha egy gyárban sztrájkolnak a munkások, akit minden ötödik orosz nő szívesen elfogadna a férjének, és aki sárkányrepülőn vezeti a szibériai hódarvakat a melegebb égtájak felé, nehogy megfagyjanak…
Na de aztán ne feledkezzünk meg Ulickajáról sem. A 75 éves Ljudmila Ulickaja az egyik (ha nem a) legismertebb, legkedveltebb orosz kortárs írónő, akinek legalább egy tucat könyve jelent meg itthon is, magyar fordításban (egy 2006-os felmérés szerint ma ő a legnépszerűbb kortárs szerző Oroszországban). Ulickaját a Szonyecska című műve tette ismert íróvá hazájába. Nem kisebb elődök, mint Csehov és Turgenyev szerelmes történeteit idézi meg. A női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell…
Vagy ott van az a Szvetlana Alekszijevics, aki megkapta a 2015-ös irodalmi Nobel-díjat. A tényirodalom megújítójaként emelegett Alekszijevics a Szovjetuniót „alulnézetből”, a hétköznapi ember szemszögéből bemutató regényeivel vált világhírűvé. Műveiben a csernobili katasztrófát, az afganisztáni háborút és a Szovjetunió összeomlását is feldolgozta. Köteteihez több száz interjút készített veteránokkal, az elesettek hozzátartozóival, illetve a Vörös Hadsereg soraiban szolgáló nőkkel. Itt van például egyik legnépszerűbb műve, az Elhordott múltjaink.
De ha már kortárs, akkor ott van Vlagyimir Szorokin is, akinek ugyan a keresztneve ugyanaz, mint az orosz elnöké, de nézeteik alighanem totál különböznek. Amiről Szorokin ír az ugyanis biztosan kimarad a "Putyin-híradóból". A jég című kötete tette világszerte ismertté és népszerűvé, itthon Mundruczó Kornél adaptálta színpadra a történetet, amelyben pusztító meteorit csapódik be Tunguzföldön, miközben egy vallási szekta megtisztítaná az emberiséget és visszaállítaná a kozmikus harmóniát. Céljaikat úgy érnék el, hogy jégkalapáccsal felébresztik az emberek szívét. Szorokin mindig a jövőt írja, de közben a jelenről beszél, és a fikciója valahogy rendszeresen valósággá válik. (Hosszabban: könyvesblog)
Közben a moly.hu-n megszavaztatták egy időben a legjobb orosz regényeket, és kialakult egy erősen szubjektív lista. Akár ebből is válogathatunk!
1. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
2. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
3. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina
4. Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
5. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
6. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Háború és béke
7. Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
8. Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
9. Borisz Paszternak: Zsivago Doktor
10. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Ivan Iljics halála
2015. november 13.
Sosem felejtem el azt az estét. Az elmúlt évek legmegrázóbb terrortámadása történt aznap éjjel. A párizsi Bataclan színházban terroristák túszokat ejtettek, majd a rendőrséggel tűzharcba keveredtek. Az összehangolt, több helyszínes terrortámadásban Párizsban több mint 120 embert megöltek, ebből 89-et a Bataclanban. Az internet napokig tele volt az áldozatok és a túlélők képeivel, beszámolóival. Volt aki órákon át halottnak tetette magát, úgy élte túl azt a borzalmat. Míg élek nem felejtem el a képet, ahogy a Bataclan ablakán lógnak ki a menekülők. Még hallom a lövéseket. Híradósként különösen hátborzongató és fájdalmas volt a történtekről mindent elolvasni, szinte átélni, majd a nézőknek is elmondani. A támadás után született meg egy gyászoló férj és apa facebook posztja, nyílt levele, amit ugyan csak az ismerőseinek írt, de egy csapásra vált a terrortól meg nem törő, büszke Franciaország hősévé, a túlélők arcává. Pedig ő csak gyászolta szerelmét. Erről szól a könyve.
—
Jó lett volna, ha ez a könyv nem születik meg. A történtek, a tények miatt. Antoine Leiris azon a pokoli estén elvesztette imádott feleségét, és egyedül maradt tizenhét hónapos kisfiával.
„Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket” – így kezdődik Antoine híressé vált Facebook-posztja. Majd a posztból bővített kiadásban egy rövidke regény született. Szellősen szedve és szerkesztve valamivel több mint száz oldal. Egy este alatt elolvasós, már ha bírja az ember lélekkel. Gyönyörű, ugyanakkor borzalmasan fáj. Sírás nélkül kibírhatatlan.
Nem pusztán egy csodálatos szerelem rövidke történetét és a feldolgozhatatlan gyászt meséli el Antoine Leiris, hanem útravalóként csodálatos üzenetet fogalmaz meg: csak azért sem gyűlöllek titeket! Ez lett a címe is, és így vált a túlélők élharcosává, aki az írásával is azt hirdeti: a franciák erősek, nem törnek meg. Arról ír, hogy a történtek ellenére sem fog félni vagy gyűlölködni, mert az a merénylők győzelmét jelentené. Helyette inkább kisfiával, Melvillel törődik, aki „csak azért is szabad és boldog lesz”.
Közben pedig hálát adok, hogy olyan országban élek, ahol remélhetőleg nem kell ilyen borzalmaktól tartani. Mert ennél értelmetlenebb nincs. Felfoghatatlan.
Nemcsak az olvasás, hanem az írás is terápia. Nagyon sokszor hallani olyan történetet, hogy egy szerző azért ragadt tollat (vagy klaviatúrát) mert az írást terápiának szánta. Volt ez így nemrégiben Péterfy Novák Évával, aki emiatt írta meg a nagysikerű Egyasszonyt, és Antoine is öngyógyítása részeként kezdett alkotásba. Ugyan ördögi kör, amit létrehozott maga körül, hiszen azért írt, hogy meggyászolja, amit meg kell, de a poszt majd a könyv megjelenése óta nem lát ki a tévéinterjúk, dokumentumfilmek, cikkek sorából, amelyek mind arra kíváncsiak, hogyan lehet ezt a veszteséget foldolgozni. Ő meg napról napra kénytelen újra és újra elmesélni annak a borzalmas éjszakának a történetét...
