Ha már dübörög a foci vébé, akkor legyen a havi téma valami, ami NAGYON OROSZ. Persze nem kell feltétlen orosz szerzőre gondolni. Lehet ez egy Oroszországban játszódó történet, egy regény, amelynek főszereplője orosz, vagy csupán van a sztoriban egy erős orosz szál, ami megkerülhetetlen.
Persze kiváló lehetőség, hogy elővegyétek az esetleg kimaradt klasszikusokat, így nyúlhattok Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, Solohov vagy akár Tolsztoj után is, de azonnal eszembe jut a témában a Mester és Margarita Bulgakovtól, amit én nem tudtam annyira jól ajánlani, mint ahogyan Anger Zsolt megtette az Életem könyve rovatomban, így IDE kattintsatok a kedvcsinálóért!
De bővelkedünk népszerű kortárs oroszokban is, így ott van az a fiatal Dmitry Glukhovsky, aki tavaly robbant beText című regényével, ami az előző hónap témájába is tökéletesen passzolhatott volna, ugyanis zseniális a borítója, egy okostelefon kijelzőjét ábrázolja. Már előrevetíti, hogy napjaink mobiltelefon függősége hangsúlyos szerepet kap a műben, de a mai modern Oroszországról is sokat megtudhatunk. A történet egy börtönviselt férfiról, Iljáról szól, aki szabadulása után egy rendőr kalandos körülmények között megszerzett iPhone-jával a kezében fedezi fel újra a moszkvai alvilágot.
Vagy ott van Zahar Prilepin kortárs orosz író, akitől állítólag még maga Vlagyimir Putyin is olvasott már. Ugyan a szóbeszéd szerint az orosz elnök nem a betűk szerelmese, a fáma szerint egyszer, még 2006-ban látták Prilepin egyik thrillerét, a Szankját a kezében. Persze, hogy olvasta, vagy csak megfogta arról nem szól a legenda. Prilepin másik, 2006-os regénye elérhető itthon is, magyar fordításban. Egyébként őt mint az orosz irodalom új világsztárját emlegetik, sőt a Newsweek magazin szerint ő „korunk orosz Hemingwaye". Talán érdemes lenne megismerni.
Ha már Putyin, akkor olvashatunk olyan ismeretterjesztő könyveket is, amelyek segítenek megérteni milyen is lehet keleti barátaink élete a nagy Oroszországban. Anna Arutunyan amerikai-orosz újságíró több mint tíz éve tudósít az orosz politikai élet eseményeiről, közben pedig könyvet írt. Nem egyszerű életrajzot Putyinról, hanem a történelem és az orosz mentalitás mélyére hatolva elemzi az oroszok és uralkodójuk kapcsolatát. A folyamatot, amelynek a végén az ország élén újból egy cárt látunk, csak épp a többpárti demokrácia csalóka díszletei között: aki önmaga dönti el, hogy épp elnök vagy miniszterelnök akar lenni, aki személyesen megy rendet tenni, ha egy gyárban sztrájkolnak a munkások, akit minden ötödik orosz nő szívesen elfogadna a férjének, és aki sárkányrepülőn vezeti a szibériai hódarvakat a melegebb égtájak felé, nehogy megfagyjanak…
Na de aztán ne feledkezzünk meg Ulickajáról sem. A 75 éves Ljudmila Ulickaja az egyik (ha nem a) legismertebb, legkedveltebb orosz kortárs írónő, akinek legalább egy tucat könyve jelent meg itthon is, magyar fordításban (egy 2006-os felmérés szerint ma ő a legnépszerűbb kortárs szerző Oroszországban). Ulickaját a Szonyecska című műve tette ismert íróvá hazájába. Nem kisebb elődök, mint Csehov és Turgenyev szerelmes történeteit idézi meg. A női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell…
Vagy ott van az a Szvetlana Alekszijevics, aki megkapta a 2015-ös irodalmi Nobel-díjat. A tényirodalom megújítójaként emelegett Alekszijevics a Szovjetuniót „alulnézetből”, a hétköznapi ember szemszögéből bemutató regényeivel vált világhírűvé. Műveiben a csernobili katasztrófát, az afganisztáni háborút és a Szovjetunió összeomlását is feldolgozta. Köteteihez több száz interjút készített veteránokkal, az elesettek hozzátartozóival, illetve a Vörös Hadsereg soraiban szolgáló nőkkel. Itt van például egyik legnépszerűbb műve, az Elhordott múltjaink.
De ha már kortárs, akkor ott van Vlagyimir Szorokin is, akinek ugyan a keresztneve ugyanaz, mint az orosz elnöké, de nézeteik alighanem totál különböznek. Amiről Szorokin ír az ugyanis biztosan kimarad a "Putyin-híradóból". A jég című kötete tette világszerte ismertté és népszerűvé, itthon Mundruczó Kornél adaptálta színpadra a történetet, amelyben pusztító meteorit csapódik be Tunguzföldön, miközben egy vallási szekta megtisztítaná az emberiséget és visszaállítaná a kozmikus harmóniát. Céljaikat úgy érnék el, hogy jégkalapáccsal felébresztik az emberek szívét. Szorokin mindig a jövőt írja, de közben a jelenről beszél, és a fikciója valahogy rendszeresen valósággá válik. (Hosszabban: könyvesblog)
Közben a moly.hu-n megszavaztatták egy időben a legjobb orosz regényeket, és kialakult egy erősen szubjektív lista. Akár ebből is válogathatunk!
1. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
2. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
3. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina
4. Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
5. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
6. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Háború és béke
7. Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
8. Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
9. Borisz Paszternak: Zsivago Doktor
10. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Ivan Iljics halála
