ÚJRA NIOK TALI! Most D. Tóth Krisztával! JÚNIUS 16. vasárnap a Margón!

ÚJRA NIOK TALI! Most D. Tóth Krisztával! JÚNIUS 16. vasárnap a Margón!

Újra NIOK Tali, ez már a 6. alkalom. Idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Margó befogadta a találkozót, így idén először a Petőfi Irodalmi Múzeum szuper hangulatos kertjében várlak benneteket! 

11-től skandináv krimi vs. klasszikus krimi 

Vendégeimmel a krimikről beszélgetünk. Aki már hallotta a Lapozz a 99-re! első epizódját (új podcast műsorom), és szerette Katona Ágnest, aki a Helikon kiadó szerkesztője, örülhet, mert vele élőben is találkozhat, valamint jön Miklós Kata Ágnes, a legnagyobb krimi szakértő, akinek már több könyve is megjelent a krimi műfajáról. Skandináv krimi szakértő is érkezik az Animus kiadótól - ők vezették be Magyarországon a skandináv krimiket! 

12 órától D. Tóth Kriszta

DTK lesz vendégem, akivel újra kiadott és átdolgozott regényéről beszélgetünk, valamint hogy az olvasás és írás egyáltalán hogyan fér bele az életébe a WMN vezetése mellett. 

13 órától: Akinek a Margó Irodalmi Fesztivált köszönhetjük

Akasztják a hóhért, ugyanis Valuska Lászlóval, a Margó szervezőjével beszélgetek. Kedvenceiről, irodalmi tevékenységeiről, olvasásról, szerzőkről.

Utána kötetlen beszélgetés és fröccsözés hajnalig. 

Gyertek! 

 

 

ÚJRA NIOK TALI! Most D. Tóth Krisztával! JÚNIUS 16. vasárnap a Margón! Tovább
Vasárnap Agatha Christie NIOK-könyvklub kibeszélő!

Vasárnap Agatha Christie NIOK-könyvklub kibeszélő!

Vasárnap este 20 órától, azaz május 26-án, a szokásokhoz hűen a Nincs időm olvasni kihívás csoportjában online kibeszélő az aktuális havi könyvünkről. Ez nem más, mint Agatha Christie egyik klasszikusa, Az Ackroyd-gyilkosság! A Poirot történet ezzel indult el a világhír felé! 

Csatlakozzatok be, este 8-tól! 

Addig is a könyv legyen veletek! 

Vasárnap Agatha Christie NIOK-könyvklub kibeszélő! Tovább
LAPOZZ A 99-RE! - KÖNYVES PODCAST indul hamarosan VELEM!

LAPOZZ A 99-RE! - KÖNYVES PODCAST indul hamarosan VELEM!

Saját műsorom indul! PODCAST formában beszélgetünk könyvekről, olvasásról május 28-tól minden kedden! A műsort megtaláljátok az instagramon. Addig kövessétek be: https://www.instagram.com/lapozza99re/?hl=hu

Itt jönnek a héten a részletek szépen lassan! 

Május 28-tól pedig keressétek a saját podcast lejátszóitokon. Google, Apple vagy Spotify! Mindegyiken megtaláljátok a Lapozz a 99-re! műsorát. Izgalmas lesz! 

 

Addig is a könyve legyen veletek! 

LAPOZZ A 99-RE! - KÖNYVES PODCAST indul hamarosan VELEM! Tovább
Májusban olvassatok KRIMIT!

Májusban olvassatok KRIMIT!

Ebben a hónapban egy KRIMIt kell elolvasnotok a kihívásban! 

Közös könyvnek pedig egy klasszikus krimit választottam: Agatha Christie - Az ​Ackroyd-gyilkosság

Ez volt az első olyan Poirot kötet, amivel Agatha elindult a világhír felé. 

A kibeszélő a NIOK csoportban facebookon pedig május 26. vasárnap este 8-kor esedékes!

A könyvesblog ajánlatait pedig ITT TALÁLJÁTOK a témában! 

A könyv legyen veletek és jó olvasást! 

Májusban olvassatok KRIMIT! Tovább
Ma lenne 107 éves Örkény István!

Ma lenne 107 éves Örkény István!

Olvassunk egyperceseket tiszteletére a hétvégén!


orkeny_1.jpgÖrkény István az egyik olyan szerzőnk, akiről fellélegezve tanulunk a gimnáziumban, és reménykedünk, hogy lesz még sok hasonló élményünk. Alig akad olyan, aki ne szeretné - vagy legalábbis ne ismerné - egyperceseit. A Kossuth és kétszeres József Attila-díjas novellista, író, publicista, a groteszk műfajának legismertebb és legnagyobb hazai megteremtője ma lenne 107 éves. Egyik kedvenc szerzőm, különleges helyet foglal el a szívemben, ezért fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk róla! Sőt, arra buzdítalak benneteket, olvassatok egyperceseket a hétvégén tiszteletére! 

 

Örkény István 1912. április 5-én született jómódú nagypolgári családban. A Piarista Gimnáziumban végzett. Állítólag kimondottan édesapja kérésére két diplomát is szerzett, gyógyszerészit és vegyészmérnökit, bár ez idő tájt már az irodalom vonzotta. Első novelláját maga József Attila fogadta be a legendás Szép Szó folyóiratba, 1937-ben. Bejárta Nyugat Európát, a második világháború kitörése Párizsban érte, ahonnan az utolsó vonattal érkezett haza. Ennek költőien emlékezetes írása a Párizs isten hozzád című egyperces novellája.  

Háromszor nősült: első felesége Gönczi Flóra volt 1937-1941 között, második felesége 1947-1959 között F. Nagy Angéla, szakácskönyvíró, a harmadik asszonya Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész, a Vígszínház dramaturgja, akivel 1965-ben kötött házasságot. 

orkeny_istvan.jpg

Egypercesei szerencsére online is elérhetők, érdemes olvasgatni őket! Hogy csak néhány kedvencet kiemeljek a tömegből: Az autóvezető, Ballanda a költészet hatalmáról, In memoriam Dr. K.H.G., vagy a Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!

Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.

Egyperceseivel és két drámájával (Tóték, 1967, Macskajáték, 1971) nemzetközi hírnevet szerzett. 1969-ben Fábri Zoltán nagysikerű filmet rendezett a Tótékból, Isten hozta, őrnagy úr! címmel, Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Makk Károly 1974-ben forgatta le a Macskajátékból készült, azonos című filmjét. Egyperceseiből Esztergályos Károly rendezett TV-játékot 1973-ban. Négy egypercese van feldolgozva, ezeket a Youtube-on is megtaláljátok! 
Nevét színház, könyvesbolt és több közterület őrzi az országban, özvegye (Radnóti Zsuzsa) tavaly drámaíró ösztöndíjat alapított.Egy színdarabot is ajánlok: Mácsai Pál testesíti meg Örkény Istvánt a róla elnevezett színházban. Mi lenne, ha Örkény egy nap újra megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené - olykor felállna - az életét, azután megint eltűnne? - ezt vázolja fel az "Azt meséld el Pista!" című előadás. Melegen ajánlom!

azt-meseld-el-pista-474-279-101652.jpg

1979-ben végzetes kór támadta meg, de még a halálos ágyán is dolgozott. Szívelégtelenségben hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Halála óta özvegye gondozza hagyatékát, életművét.

Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.

  

 

Ma lenne 107 éves Örkény István! Tovább
SZABADOS ÁGI: Michelle OBAMA: Így lettem | NIOK-KÖNYVKLUB (9.rész)

SZABADOS ÁGI: Michelle OBAMA: Így lettem | NIOK-KÖNYVKLUB (9.rész)

Felkerült Youtube-ra a márciusi könyvklubunk újabb kibeszélője

Michelle Obama inspiráló, önéletrajzi könyve volt terítéken. 

A könyvklub korábbi darabjait, illetve azt, hogy egyáltalán mi ez, IDE KATTINTVA találjátok! 

SZABADOS ÁGI: Michelle OBAMA: Így lettem | NIOK-KÖNYVKLUB (9.rész) Tovább
"Irodalomterápia nélkül talán sosem változik meg az öcsémmel való kapcsolatom!" - vallomás az irodalomterápiáról

"Irodalomterápia nélkül talán sosem változik meg az öcsémmel való kapcsolatom!" - vallomás az irodalomterápiáról

 201409-brother-sister-949x534.jpg

Ma csoportom újabb résztvevője meséli el, milyen élményekkel távozott a nyolc hetes irodalomterápiás sorozatomról. Már olvashattátok Orsi vallomását a blogomon, aki meglepő őszinteséggel avatott be minket önismereti útjába, de mesélt "Emőke" is, aki azt vallotta az irodalomterápiás utazás neki felért azzal, hogy kiszabadult a csigaházábólMostani interjúalanyom neve elhallgatását kéri, így nevezzük őt Johannának. Neki a legnagyobb eredménye, hogy változott a testvérével való kapcsolata.  

Mindig is érdekelt az önismeret, ezért már az első irodalomterápiás alkalom előtt sejtettem, hogy tetszeni fognak a foglalkozások. Azonban azt nem gondoltam, hogy ennyi mindent fogok kapni ez alatt a nyolc hét alatt. Rengeteg mindenre rájöttem magammal és a családommal kapcsolatban, sok mindent pedig, amit eddig is tudtam vagy éreztem, most sikerült egészen pontosan megfogalmaznom.

A legnagyobb ajándék, amit az irodalomterápiától kaptam, az, hogy rájöttem, hogy többet kellene dolgoznom a testvéremmel való kapcsolatomon. Ezt azóta el is kezdtem, és azonnal pozitív irányba kezdett fejlődni a kapcsolatunk. Ennél nagyobb ajándékot el sem tudok képzeni. Ha nincs az irodalomterápia, lehet, hogy az egész életemet úgy élem le, hogy nincs igazán szoros testvéri kapcsolat köztem és az öcsém között.

it.jpg

"Igazi flow-élmény"

Az irodalomterápia egyik legnagyobb értéke számomra a közösen való gondolkodás volt. Izgalmas volt együtt körbejárni egy-egy témát, meghallgatni mások történeteit. Igazi flow-élmény. Többször is megtörtént velem, hogy egy-egy témafelvetésnél határozott véleményem volt, és el sem tudtam képzelni, hogy máshogy is lehet látni az adott kérdést, majd amikor valaki kifejtette, hogy ő miért gondolja másként, egyszerre úgy kezdtem gondolkozni, ahogy ő, és megértettem a másik nézőpontot is. Ezek a felismerések nagy hatással voltak rám.

Minden alkalommal gazdagabban, más emberként mentem haza a terápiáról.
Úgy érzem, hogy még nagyon sokáig fogok tudni az ott megszerzett tapasztalatokból táplálkozni.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, az e-mail címemen jelentkezhetsz még a hamarosan induló csoportjaimba: Jelentkezés: agiszabados@gmail.com
LEGKÖZELEBB MÁJUSBAN INDUL ÚJ CSOPORT! Részletek e-mailben! 

"Irodalomterápia nélkül talán sosem változik meg az öcsémmel való kapcsolatom!" - vallomás az irodalomterápiáról Tovább
Ki taszítja le a trónról Bödőcsöt? Óriási meglepetések a Libri irodalmi díj jelöltjei között!

Ki taszítja le a trónról Bödőcsöt? Óriási meglepetések a Libri irodalmi díj jelöltjei között!

MÁTÓL SZAVAZHATSZ és NYERHETSZ!

54525170_380592492787108_2785811531596562432_n.jpgAlternatív színházi drámagyűjtemény, 3 nő és 3 verseskötet - meglepetésekben bővelkedik az idei Libri irodalmi díj jelöltjeinek névsora. A legváratlanabb, hogy Pintér Béla drámái bekerültek a tízes listába, de ott van a mostanában sokat emlegetett Krusovszky Dénes tavalyi sikerregénye, vagy Barabási Albert-László hálózatkutató Képlete, ami szintén meghatározó megjelenése volt a 2018-as könyvéletnek. Személy szerint Pintér Bélának örülök a legjobban, de minden jelöltről írok a folytatásban, hogy segítsek a választásban. Érdemes választanod, azaz szavaznod! Nemcsak azért, mert komoly fődíjért megy a harc (2-2 millió a két legjobbnak - egyet a közönség, egyet a szakmai zsűri választ) hanem mert te is nyerhetsz!  

Pintér Béla: Újabb drámák 

Pintér Béla a alternatív színházi élet meghatározó szereplője, darabjai kormánykiritkusak, mégis azonnal elkapkodják a jegyeket. Jóformán lehetetlen bejutni rá, nekem is csak kétszer sikerült. Az előadások teltházzal mennek, szájról-szájra ajánlja egyik színházbarát a másiknak. Sőt, állítólag olyanok is nézik, akik amúgy nem járnak színházba. (De lehet ez csak legenda.) Ennek megfelelően nem kellene meglepődnöm, hogy a tíz között van a drámák szövegkönyve, de mégis váratlanul érintett. Személy szerint az idei Libri irodalmi díjasok listájából ennek a kötetnek esek először neki. Az elmúlt öt év Pintér-darabjait tartalmazza. Benne van a nagysikerű Titkaink, a BÁRKIBÁRMIKOR, a Szívszakadtig, a Fácántánc és az Ascher Tamás Háromszéken. Sőt, még a legnagyobb Pintér rajongók is kuriózumként vehetik kézbe a kötetet, ugyanis utóbbi dráma bekerült szerzői változatban is, azaz tartalmazza azokat a jeleneteket, amelyek végül kimaradtak a színpadi verzióból. 55627769_2223889644543532_2852152992314949632_n.jpg

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Miután Valuska Laci (Könyvesblog) "a 2018-as év letehetetlen regényének" nevezte Krusovszky Dénes könyvét, ez rá is került a borítóra. Ritka, hogy egy kortárs magyar regény ekkora népszerűségnek örvend. Megjelenése után nem sokkal olyan megmagyarázhatatlan felhajtás alakult ki körülötte, hogy nagy hirtelen már beszerezni sem lehetett egykönnyen, annyian el akarták olvasni. Újranyomták - ezen már ott a jelző, ami azt hiszem, minden író álma. Hogy mi a titka, azt nem fogom elárulni (főleg mert valójában fogalmam sincs), szerintem jobb ha rájössz saját magad. A regény egymástól látszólag különálló szálakból építkezik, amelyek aztán - van egy olyan érzésem -, hogy egymásba kapcsolódnak a végére. (Jelenleg is olvasom.) Az Akik már nem leszünk sosem arról szól, hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert múltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válniA már emlegetett Valuska nagyon jót írt róla, nézd meg AZT, ha ennél hosszabban érdekel, milyen a könyv. Az olvasd el a regényt!54520543_2372768299678244_4569207490494857216_n.jpg

Dragomán György: Rendszerújra

Aki szerette a Black Mirror sci-fi sorozatot, az imádni fogja Dragomán új novelláskötetét. Az elmúlt 15 év írásait gyűjtötte egybe. Van köztük néhány oldalas és összefüggő novellafüzér is, de egy közös: mind a bezártságról, a kiszabadulási vágyról szólnak. A címadó novella például azt fejtegeti, hogyan lehet úgy élni, hogy a társadalom ki van szolgáltatva a technológiának, hogy az emberek gondolatait, tetteit egy kontaktlencsébe épített számítógép tartja kordában. Ráadásul minden a rendszer szempontjából pozitív cselekedetért hazafipontokat lehet kapni, amelyek jutalmakra válthatók be. (Érdekes lehet összevetni ezt azzal, hogy Kínában ehhez ijesztően hasonló társadalom épül.) A kötetről hosszabban Veiszer Alinda beszélgetett a szerzővel a Margón! Érdemes megnézni, zseniális interjú lett. 
54727763_2176736592656158_8627762585178996736_n.jpg

Simon Marci: Rókák esküvője 

Simon Márton öt évvel ezelőtt egyik napról a másikra robbant be Polaroidok című verses kötetével. Azonnal a könyveladási lista élére ugrott - pedig verseskötet ilyet szinte soha sem csinál. A Rókák esküvőjére éveket kellett várni a Simon Marci rajongóknak (akik szép számmal vannak, főleg mióta a slam poetry-zik), de a visszajelzések alapján megérte. Az, hogy a Libri irodalmi díj tíz legjobbja közé került is ezt bizonyítja. A helyzet pikantériája, hogy mesterének tekintett - saját maga nyilatkozta ITT, hogy apafigurának tartja - Kemény István is jelölt új verseskötetével (mutatom a folytatásban: Nílus címmel). Hamarosan kiderül, hogy a tanítvány képes-e felül múlni mesterét - akár a közönség, akár a szakma véleménye szerint. 54518149_362420247815646_65756129690386432_n.jpg

Kemény István: Nílus 

Verseskötet egy visszatérő tollából. (Kemény az egyetlen, aki tavaly és idén is bekerült egy-egy kötettel a 10 legjobb közé.) A 2018-as Könyvfesztiválra jelent meg új kötete a Nílus. A fülszöveg szerint: „Minden ártér” – ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek." Én is ennyire homályosan tudnék csak fogalmazni, ha versekről kellene írnom. Nehéz versekről bármit is írni. Nem tudom megfogalmazni József Attila miért olyan piszok jó, de az. Nem tudom megfogalmazni, hogyan hat rám Závada Péter az Ahol megszakad című kötetével, amikor csak bámulok ki a villamos ablakán egy-egy vers után, és elfelejtek leszállni, de hat. Ahogy azt sem tudom leírni, Kemény István verseit miért érdemes olvasni, de érdemes. Talán mert ahogy Simon Marci nyilatkozta az előbbiekben hivatkozott cikkben: számos nemzedék tartja apafigurájának Kemény Istvánt. 54521239_1266239226856965_8828764271492988928_n.jpg

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

Lássuk a három női jelöltet! A Libri irodalmi díjasok tizes listájában még sosem volt ennyi nő! A legfiatalabb hármójuk közül Mán-Várhegyi Réka, aki tavaly megjelent és sok helyen méltatott Mágneshegy című regényével került idén a jelöltek közé. A baromi menő borítót kapott Mágneshegy egyik főszereplője Börönd Enikő, harmincas éveiben járó szociológus, 1999 nyarán tér vissza New Yorkból Budapestre. Kutatni és írni akar, most mégis leblokkolt. Miért nem jutsz végre egyről a kettőre, Enikő? Az ugyancsak szociológus Bogdán Tamás, első generációs értelmiségi szakmai karrierje szárnyal. Viszonyt kezd a tanítványaival, kapcsolatba bonyolódik Börönd Enikővel. Lehet ennek jó vége? Az egyetemista Réka az értelmiségivé válás és a nőként való írás buktatóiról töpreng. Mi a megoldás? Párhuzamos vagy éppen egymást keresztező életek. Nézőpontok, amelyekből bárki látszódhat nevetségesnek vagy esendőnek. 

Szvoren Edina: Verseim 

Szvoren Edina József Attila-díjas író talán a lista kevésbé közismert neve a nagyközönség számára, de itt az ideje felfedezni magunknak. Kritikusok ugyanis az utóbbi évtizedek legjobb kispróza írójának választották. Legjobb tízbe került kötetének már címválasztása is nagyon provokatív, ugyanis hiába Verseim a címe, még véletlen sem versek kaptak helyet benne, hanem novellák. De 13 története sem nélkülözi a merészséget, amelyek molyos értékelései szerint hol horrorisztikusak, hol ironikusak, hol szimplán abszurdak. Idén januárban ezért a kötetért Mészöly Miklós-díjat kapott

54463063_336275047019236_6506554052447305728_n.jpg

Takács Zsuzsa: A Vak Remény

Takács Zsuzsa Kossuth-díjas költő neve bizonyára ismerősen cseng sokaknak. 2018-ban jelent meg A Vak Remény című kötete, ami teljes életművét tartalmazza a maga 600 oldalával. A Ha van lelkünk ugyan című verse nagyot ment a közösségi médiában, még a 444 is megemlékezett róla egy cikkben. Ő az, akit még Pilinszky is méltatott. Ezt mondta róla egy interjúban: „Két vonását emelném ki : hangjának tisztaságát s egyfajta tétovaságát, mely azonban végül sose hagyja eltéríteni magát, s épp bolyongó, kereső célba találásával, megérkezéseivel tölti be sajátos feladatát, térképezi fel a számára rendelt tájakat, másokénál talán omlékonyabb külső és belső vidékeit." 

55922111_671230266613712_2409693278321508352_n.jpg

Barabási Albert-László: A képlet

Az szinte borítékolható volt, hogy Barabási könyve bekerül a tízes listába. Hogy pontosan hány példányban kelt el 2018-ban fogalmam sincs, de megjelenése után lépten nyomon találkozni lehetett vele, így csak az nem tudott a megjelenéséről, aki csukott szemmel és befogott fülekkel járt-kelt a városban. Ahogy tavaly Bödőcs Tibor Addig se iszikje közönségkedvenc lett (ő nyerte a közönségdíjat), így most azt hiszem idén ez a legpopulárisabb mű, így talán az is borítékolható, hogy ő nyeri a közönségdíjat. De szeretek meglepődni, így kívánom, hogy ne legyen igazam! Talán idén kevésbé lefutott a meccs, mint volt tavaly Bödőcsnél. (érthető okokból és joggal)

A könyv egyébként nem ígér kevesebbet, minthogy lerántja a leplet a siker titkáról. Barabási a mindennapi életből vett példákkal világítja meg a siker törvényszerűségeit: azokat az elveket, amelyek alapján megdöbbentő pontossággal jósolható meg, hogy adott feltételek között ki lesz valóban sikeres, és miért. Választ kaphatunk arra is, mi magunk hogyan leszünk sikeresek, és mi a siker legfontosabb komponense. 53732613_2248375952088115_1314055848485453824_n.jpg

Szilasi László: Luther kutyái

Betegségregény. Már a borítóról emberi koponya MR-felvétele köszön vissza. Nem véletlen. Szilasi László saját betegségének és gyógyulásának történetét írta meg tavaly megjelent regényében. A szerző 2015 telén egyetemi előadása közben rosszul lett, rohamot kapott, máig nem emlékszik arra a napra, ahogy a következőre sem. Hamar kiderült: agydaganata van. Megoperálták, szerencsésen túlélte. Most elolvashatjuk hogyan, ugyanis ezt írta meg napló formában. A Luther kutyái egy fájdalmasan személyes vallomás egy szenzációszámba menő felépülésről. A Könyvesblogon hosszasan mesél a regényről, és még bele is olvashatsz! 

Mától, azaz március 25-től május 12-ig, majdnem két teljes hónapon át szavazhatsz a Libri weboldalán, áprilisban pedig a Könyvfesztiválon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből áll össze. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz.

photo-hero.jpg

Ki taszítja le a trónról Bödőcsöt? Óriási meglepetések a Libri irodalmi díj jelöltjei között! Tovább
"Sosem lehetek elég hálás, hogy kiszabadítottak a csigaházamból." −  vallomás az irodalomterápiáról

"Sosem lehetek elég hálás, hogy kiszabadítottak a csigaházamból." − vallomás az irodalomterápiáról

20190324_162201_0001.pngMa csoportom újabb résztvevője meséli el, milyen élményekkel távozott a nyolc hetes irodalomterápiás sorozatról, amit én tartottam neki. Korábban Orsi vallomását olvashattátok a blogomon, aki meglepő őszinteséggel avatott be minket önismereti útjába. Mostani interjúalanyom neve elhallgatását kéri, így nevezzük őt Emőkének. Elmeséli, hogy már a második foglalkozás után újra elment pszichológusához – véleményem szerint az irodalomterápia kezdő önismeret iránt érdeklődőknek, vagy azoknak ajánlott, akik csoportban még sosem dolgoztak saját magukon. 

 

"Ilyen közegben borzasztó nehéz ám zárkózottnak és kősziklának maradni!"

 

Szeretek úgy gondolni vissza a kezdetekre, mintha nem lett volna kedvem az egészhez. De valójában zsigeri szinten éreztem, hogy erre van szükségem – még akkor is, ha fogalmam sem volt arról, mi vár majd az irodalomterápián. Az egészet úgy képzeltem, hogy kreatív feladatokat kell majd megoldani egy-egy olvasmány mentén. Oké, az idegeneket annyira nem csípem és tök bizarr, hogy valószínűleg elég mély dolgokról fognak beszélgetni (én nem!) – na de olvasni szeretek, a kreatív feladatokat is szeretem, mi bajom lehet?

Ági már a kezdet kezdetén elmondta azt, amit utána mi is sokszor ismételgettünk – hol magunknak, hol egymásnak -, ez lett az aranyszabály: annyit fogunk hazavinni, amennyit belerakunk. És én tényleg úgy mentem oda, hogy ha ez igaz, legfeljebb majd kevéssel megyek haza… Aztán hamar rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így működik.

Hét teljesen különböző ember gyűlt össze ezeken az alkalmakon, számomra éppen ezért volt döbbenetes, mennyire hamar megtaláltuk egymásban a kincset. Két viselkedésben, alkatban, nézetben, szóhasználatban teljesen eltérő ember ugyanolyan szeretettel fordult a másikhoz, mint azok, akik talán az első perctől közel érezték magukat egymáshoz. Ilyen közegben borzasztó nehéz ám zárkózottnak és kősziklának maradni. Nálam a második alkalommal zúdultak le a falak, amikor egy speciális feladatot kellett teljesítenünk. Nem akarok konkrétumokat elárulni, de körbenéztem, és azt éreztem, egy csapat vagyunk, és biztosan mi vagyunk a „coaching történelem” legkreatívabb, leggyorsabban összeszokott hetes fogata.

book-therapy.png

"Erre szerintem csak a csoportdinamika képes, és ez elképesztő erőt ad!"

 

De nemcsak a csoport szempontjából volt előrevivő a második alkalom, hanem egyénileg is. Az este végén ránéztem az elkészült írásaimra, és másnap reggel időpontot kértem a pszichológusomtól (akivel már egy ideje leálltunk a terápiával), mert éreztem, hogy aznap este megszületett bennem egy döntés és segítségre van szükségem ahhoz, hogy tartani is tudjam magam hozzá. Ha már csak ennyivel távoztam volna, az is óriási dolog lenne, de engem rémisztett meg a legjobban, hogy ez még csak a kezdet volt...

Az „én időm” akkor jött el, mikor az egyik kedvenc kortárs íróm egy általam addig nem ismert novellája mentén a testünkkel való kapcsolatunk lett a téma. Olyan mélyre dugott félelmek és gondok jöttek elő, amiket a legvégsőkig igyekeztem volna lent tartani, ha az irodalomterápia nem jön az életembe. Ijesztően mélyre mentem, és ijesztően nehéz dolgokat hoztam fel – de pont ezért emlékszem rá úgy vissza, mint életem legfelszabadítóbb feladatára. Ekkor már egyáltalán nem gondolkoztam azon, hogy olvasatlanul zárom be a füzetem. Mikor rám került a sor, felolvastam a válaszaim, ugyanúgy, ahogy mindenki más is – valahogy azt éreztem, „tartozom” a többieknek ennyivel, hiszen ők is pontosan ugyanezt tették az előző estéken. Ahogy ők félrerakták a félelmeiket, úgy bátorodtam fel én is, az ő bizalmukra építettem fel a sajátomat. Erre szerintem csak a csoportdinamika képes, és ez elképesztő erőt ad.spirit-soul-body.jpg

Jó visszagondolni arra, hogy az irodalomterápia nem maradt nyom nélkül, hogy azóta is – már fél év elteltével – azon az ösvényen lépkedek, amit együtt ástunk ki. Ezek sokszor nagyon nehéz léptek, de – ellentétben eddig nagyon sok mindennel az életemben – meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam. Gondolatban tartozom ennyivel annak a 8 heti munkának, ami összeköt minket. Úgy érzem, nem dobhatom ki az ablakon azokat a tanulságokat, amikért együtt küzdöttünk meg.

Sosem lehetek elég hálás ezeknek az embereknek, hogy kiszabadítottak a csigaházamból és rátereltek egy útra, amit magamtól a térképen sem mertem volna megnézni. 

"Sosem lehetek elég hálás, hogy kiszabadítottak a csigaházamból." − vallomás az irodalomterápiáról Tovább