Nagyon kíváncsi lennék, hogy az egyébként 78 éves, Kanadában élő írónő, Margaret Atwood mit szólt hozzá, amikor megnézte az 1985-ben írt regényből több mint 30 évvel később készített sorozatot. Kíváncsi lennék, mert a regény zsenialitásához, amely egy orwelli ihletésű disztópia, nem fér kétség. Az, hogy Atwood kitalálta és felépítette ezt az elborult világot, ezt a jövőbeli, elképzelt Amerikát (Gileád Köztársaság), ahol tombol a vallási fundamentalizmus, és ahol a még termékeny nőket csupán azért tartják becsben, hogy szüljenek, ahol mindenki szigorú törvények szerint él, tagadhatatlanul az ő érdeme. Ám mostmár az is megmásíthatatlan tény, hogy a sorozat még a regény zsenialitásán is túltesz. De direkt nem írom, hogy nem jó a regény, mert ez nem igaz! (Sok ilyen kommentet olvastam róla.) El is mondom miért.
Egy hátborzongató világ
Ebben a groteszk, kifordított és zárt társadalomban a fogamzásgátlás, abortusz, leszbikusság, pornó, dohányzás, alkoholizálás szigorúan tilos, a nők számára pedig az olvasás és az írás is szigorúan tiltott, sőt üldözött tevékenység. Margaret Atwood könyve azért zseniális és méltán díjakkal jutalmazott olvasmány, mert az írónő olyanokról mesél a könyvében, melyek a történelem során valahol, valamikor már megtörténtek. Olyan ez a történet, mint egy áramütés. Kellemetlenül érzed magad, mert nem akarod elhinni, hogy idáig juthat a világ, de képtelen vagy abbahagyni, mert oldalról oldalra döbbensz meg, hol a határa a borzalomnak, amit ember tesz emberrel. Ráadásul nőkkel.
Na oké, de mi van a sorozattal?
A feketelevesem
Az egész teszt, amelynek alávetettem magam úgy kezdődött, hogy a sorozat flowján maradva azonnal el akartam olvasni a könyvet. Egyrészt, mert úgy éreztem, képtelen vagyok várni rá áprilisig, ugyanis akkor jön ki a folytatás (2. évad), és azonnal tudni akartam a történet alakulását. Másrészt úgy voltam vele, hogy ha a "film" ennyire jó, akkor a könyv - mint szinte mindig - még jobb kell legyen. Kár, hogy nem néztem jobban utána, mert akkor már a könyv olvasásának elkezdése és befejezése előtt tudomást szereztem volna arról, hogy a regény csupán az első évadról szól, és a sorozatot direkt úgy írták, hogy folytatni lehessen. A legjobb az utolsó oldal (majd 500) utolsó sorainál volt ezzel szembesülni, ami tulajdonképpen szinte szóról szóra megegyezik a sorozat utolsó jelenetével. Kapóra jött, hogy Atwood furcsa, befejezetlen véggel zárta le 1985-ös regényét. Csupán a mellékszálakat varrták el úgy, hogy a történetet folytatni lehessen (nem halnak meg a sorozatban fontos mellékszereplők, akik a könyvben igen).
És habár az imdb szerint a forgatókönyv írásában Atwood is részt vett, arról forrást nem találtam, hogy ez a gyakorlatban mennyire valósult meg. Nem lehet, hogy leginkább a tisztelet okán vonták bele, névlegesen a munkába?
Mindezek fényében, és tudatában persze egyetértek azzal, amit sok kommentben olvasok, hogy a sorozat után a regény sokkal inkább tűnik egy skiccnek, egy vázlatnak. De nem azért mert rossz, csak egyszerűen túl jó lett a sorozat! De azt hiszem fontos nem elfelejteni, hogy miből készült na. Hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás. És akkor ezzel be is fejeztem a kampányolást Margaret Atwood mellett, akitől ez volt az első regényem, de már felkészül a következő: Alias Grace!
(Margaret Atwood. Fotó: AP)
Úgy tűnik a sorozat 10 epizódja sokkal több teret adott a történet kidolgozására, mint a könyv a maga 500 oldalával. Ugyanis jóval több dolog történik a "moziban" mint a könyvben, ami már önmagában meglepetés volt számomra. Ugyanakkor nem mondatjuk, hogy csak az alapötletet vették át, és onnan elszabadult a forgatókönyvíró fantáziája, ugyanis sok helyen szinte szöveghű maradt a film forgatókönyve, nem egy helyen teljes párbeszédeket emeltek ki belőle a vászonra.
5 dolog, amiben sokkal jobb a sorozat, mint a könyv
1. Glené jelentősége
Glené alakja sokkal de sokkal jobban kidolgozott a sorozatban, mint a könyvben. Utóbbiban olyan sok jelentősége sincs is. Ellenben a sorozatban, amellett, hogy egy kiváló színésznő, Alexis Bledel játsza Glenét (Emilyt), sokkal árnyaltabb és sokrétűbb a karaktere. Fontos különös hangsúlya van annak, hogy leszbikus, hogy ezért mivel büntetik, hogy lázadó. Sőt, tulajdonképpen ő ágyazza meg a folytatás lehetőségét. Ő az, aki a Mayday létezését Fredé tudomására hozza, és ő az, akinek a szemén keresztül talán a rendszer legborzalmasabb pillanatait is megéljük. Ez a könyvből kimaradt. Kár!
2. Fredé erkölcsei
Fredé számomra a könyvben sokkal inkább megkérdőjelezhető morálisan. A sorozatban rengetegszer emlékszik vissza a férjére, Luke-ra, míg a könyvben ez elenyésző. A regényben konkrétan ki is mondja, hogy szerelmes lesz Nick-be, míg a "filmben" inkább érzed azt, sőt talán egy belső monológban meg is magyarázza, hogy inkább jelent neki a férfi egyfajta kapaszkodót, ami a túléléséhez kell. A Parancsnokkal való kapcsolata is zavarosabb a könyvben, mint a filmvásznon.
3. Serena Joy és a Parancsnok alakja
A Parancsnok és meddő arája jóval negatívabb és visszataszítóbb a könyvben. Ez persze köszönhető annak is, hogy a sorozatban egy erős 10-essel fiatalabb szereplőpárosra bízták megformálásukat (Yvonne Strahovski, Joseph Fiennes). A regényben előbbi ősz, pocakos (Parancsnok), míg utóbbi duzzadt lábú és bottal jár (Serena Joy). A forgatókönyv sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy elmagyarázza a múltat. A "moziból" derült ki az a bizarr csavar is, hogy épp Serena volt, aki kitalálta Gileád Köztársaság alapjait. Sőt, még a változás előtt aktivista volt, aki előadásokat tartott és könyvet is írt. Amit aztán elégetnek, mint az összes könyvet Gileádban. Sőt, a Parancsnokkal való kapcsolatukba és múltjukba is beleshetünk. Már amikor még volt kapcsolatuk. Ez mind kimaradt a könyvből.
4. Jóval többet ad a sorozat, mint a könyv
Ki kell jelenteni, hogy ez a történet sokkal inkább megállja a helyét filmvásznon, mint könyvben. Ennek meg is magyarázom szerintem mi az oka. Gondoljunk csak bele, egy pillantás, ami a sorozatban 1 képkocka, azt le lehet írni papírra 3 oldalban is (van akik meg is teszik). Ezt csak annak alapjául írom, hogy miért lehet sokkal könnyebben és hatásosabban bemutatni egy ennyire képekkel operáló alapsztorit mozgóképen. A szolgálólányok ruhájától, a fegyveresek és a szemek létezésén keresztül, az akasztott emberek megjelenítéséig minden adandó lehetőséget kihasználtak a vizualitásért felelős szakemberek és tették ezt milyen jól! Mind-mind olyanok, amik érdekesek könyvben, de annyira jól sikerült a sorozatban bemutatni őket, hogy jobban működnek ott.
5. Elisabeth Moss
Muszáj vagyok kiemelni a főszereplőt, akinek a játékáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nemhiába kapta meg érte a legjobb drámai színésznőnek járó Golden Globe-díjat a minap. Egészen rendkívüli, ahogy egy pillantása elég ahhoz, hogy mindent láss, mindent érts, és már csak miatta is érdemes végignézni az egész évadot, na meg folytatni is. Ilyen az, amikor a színészre tényleg rátalál a szerep, és ő maga hozzátesz az egyébként is jó alaptörténethez.
Szóval ritkán mondok ilyet, de bizony jobb lett a sorozat, mint a regény! Talán az abban rejlő lehetőség, hogy képekkel és képi üzenetekkel is játszhattak, vagy az a tény, hogy 10 órányi (hasznos) idejük volt 500 oldalra. De ne feledjük, hogy a regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat. Érdemes tehát elolvasni, de mindenképp a sorozat előtt, amit pedig azután kötelező megnézni!
És ezzel biztos, hogy Atwood is egyetértene. Hiába, ez az ő története!
