A fehér király egy ijesztően valószerű mese a kommunista blokk mélyéről, amikor már a társadalom minden szintjén megőrülnek az emberek, amikor mindenhova beszivárog a politika, és az ezzel járó zsarnokság, erőszak. Mese egy kisfiúról, aki próbál túlélni apa nélkül, és ez sokszor nagyon szívszorító. Egy felkavaró történet arról, hogy mennyire értelmetlen, igazságtalan és mindent megfojtó a hatalom. Rettegek, ha arra gondolok, hogy ez megtörténhetett, hogy emberek valóban éltek így, ilyen őrjítő zsarnokságban, ordító erőszakban, tűrve a folytonos megaláztatást. És félek, ha arra gondolok, hogy ez ma is könnyen létezhet.
erre azt mondta, hogy vegyem tudomásul, hogy a háború az soha nem becsületes dolog, mert a győzelemről szól, és nem a becsületről
Nem volt jó olvasni, ugyanakkor maradandó élmény.
Szerkezetileg nem is regény, hanem egy szorosan összekapcsolódó novellás kötet. Megkapó a történetmesélő gyermeki, E/1-es narrátori formátum, amely a központozás hiányában is megmutatkozik, és ez a vesszőkkel összefűzött, pontokkal csak néhol elválasztott, a bekezdéseket is sutba vágó írói technika lendületet ad az egész regénynek.
Amit szerettem:
Szeretem, ha a címnek jelentősége van, így tetszett, amikor kiderült, hogy ki vagy mi a fehér király. Szédületes a gyermeki hang, és a stílus. Otthonosan mozog benne az író. Szerettem, hogy hol Molnár Ferenc "fiainak" grund hangulatát, hol Orwellt idézte a regény.
Amit kevésbé szerettem:
Számomra sok maradt a megválaszolatlan kérdés, szerettem volna jobban belelátni abba a világba, amelynek elszenvedője Dzsátá. És volt egy elvárásom - persze ez tagadhatatlanul az én hibám - a "több mint harminc nyelvre fordított" regénnyel kapcsolatban. Azt gondoltam, hogy ha valami ennyi helyre eljut, annak korszakalkotónak kell lennie. Na, azt az élményt nekem nem hozta, de attől még ez egy jó könyv, amit el kell olvasni!
10/8
Tehát 12/3, azaz a márciusi kihívás után a virtuális könyvespolcom újabb taggal bővült.
