Történt már, hogy egy szerelmi csalódás után jólesett egy romantikus könyv, vagy egy veszteség után olvastam olyat, ami átsegített egy nehezebb időszakon. Önbizalomhiányos perceimben is találtam már olyan könyvet, ami kúraként hatott a lelkemre. Ez az alapja az irodalomterápiának. Csoportosan olyan versekkel, novellákkal foglalkozunk, amelyek kiválóak terápiás feldolgozásra. Legyen szó legmélyebb vágyainkról, féltékenységről, szülőkkel való kapcsolatról vagy épp testképünkről. Három terápiás sorozaton vagyok túl, mindegyikben hat-nyolc fővel dolgoztam együtt az elmúlt fél évben. Ennyi benyomás után döntöttem úgy, írok a tapasztalataimról, élményeimről.
−
Az olvasás hiszem, hogy terápiának is kiváló. Én legalábbis számtalanszor éreztem már, hogy egy-egy könyv úgy hat rám, mint egy önfejlesztő kezelés. Szerintem ráadásul az egyik leghatékonyabb formája a személyiségfejlesztésnek. Ez amolyan hitvallásom is, nem hiába tűztem ki missziómnak az olvasásnépszerűsítést. Egy évvel ezelőtt szaladtam bele teljesen véletlenül az irodalomterápiába. Részt vettem egy ülésen, de már akkor az érdekelt, hogyan képezhetném magam csoportvezetővé, ugyanis 10 év riporteri múlttal a hátam mögött először találkozott, ami régóta életem két legfontosabb területe: az önismeret és az irodalom. Hogy hogy nem, éppen indult egy képzés, így mára már csoportokat vezetek. Három csapattal dolgoztunk együtt az elmúlt fél év során. Teljesen különböző emberek, mind egytől-egyig csodálatosak, és nemcsak nekik, hanem nekem is elképesztően sokat adtak ezek az alkalmak, rengeteget változtam és fejlődtem a saját magam területén.
Na de hogy néz ki egy ilyen terápia?
Sokan ezt kérdezik először. Teljesen érthetően. Anélkül, hogy bármi fontosan elárulnék arról, mi is történik egy-egy ülésen, ugyanakkor ne csak rébuszokban beszéljek, annyit mondhatok, hogy ez egy önismereti foglalkozás, ahol az irodalom "csupán" apropó. Azt látom, manapság nagyon kevesen foglalkoznak önmagukkal, a lelkükkel. Egyre kevesebb a kommunikáció otthon is, nem csak a munkahelyeken. Rettentő sok frusztrációt okozó dologgal szembesülünk nap nap után, és iszonyúan sok fájdalmat nyelünk le, anélkül, hogy kimondanánk. Az ország kollektív mentális állapotát elnézve mindenkire ráférne egy kis személyiségfejlesztés. Nos itt más nem történik: hetente két órában beszélgetünk a lelkünkről, ám egy irodalmi szöveg, apropóján és az én kérdéseim mentén.
Több ez mint egy irodalmi klub!
Bár nagy vágyam egy élő irodalmi klub is, (online azért április óta működünk: ITT VANNAK A RÉSZLETEK, ha nem tudod mire célzom) itt nem végig a szöveggel, sokkal inkább a megdolgozandó területtel foglalkozunk az óra nagy részében. Legyen szó anyáról, apáról, testvérekről, munkahelyi konfliktusokról, testképről, legmélyebb vágyainkról, vagy akár a gyászról. Kreatív feladatokkal hozzuk ki magunkból azokat a mély érzéseket, amelyek a terápia végeztével nagyban hathatnak a személyiségfejlődésedre. Kérdések merülhetnek benned fel, melyekre saját magadtól kaphatsz válaszokat, avagy persze a csoporttól.
Ami fontos: sosem arra az iskolából ismerős kérdésre keressük a választ egy szöveg megismerése (közös felolvasása) után, hogy "mit gondolt a költő/író?" hanem arra, hogy "Te hol vagy a szövegben?"
A csoport csodája
Hét-nyolc fős zárt csoportban dolgozunk, ami azt jelenti, hogy a résztvevők vállalják, hogy 8 héten át (lehetőség szerint) minden alkalommal eljönnek a foglalkozásokra. Kiszállni ki lehet, beszállni menet közben már nem. Tulajdonképpen ezt jelenti a zárt csoport.
Jómagam számos személyiségfejlesztő "szeánszt" végigjártam már, de sokszor egyedül voltam. A csoportos forma viszont - nemrégiben értettem meg -, hatalmas lehetőség a fejlődésre. Segít abban, hogy több nézőpontot ismerjünk meg, az empátiánkra is jó hatással van, arról nem beszélve, hogy a saját problémáinkat egészen más szemszögből vizsgálhatjuk meg, pusztán azzal, hogy idegenekkel kibeszéled.
Egyébként sokan éppen ettől félnek a leginkább, hogy vadidegen emberek előtt kell kitárniuk a lelküket, de az a tapasztalatom, hogy a legfélénkebb ember is bimbózó rózsaként nyílik ki a végére. Hihetetlen ereje van annak, hogy idegenek mesélnek egymásnak az életükről, és látni azt, hogyan lesznek egy összeszokott csapat a végére (akár valódi barátok) csodálatos élményt jelent nekem is. Ha viszont nagyon félénknek érzed magad is fontos leszögeznem: semmi sem kötelező. Mindenki annyit visz haza egy-egy foglalkozásból amennyit beletesz. Ha visszahúzódó, megfigyelő álláspontra helyezkedsz a találkozókon, azt is megteheted, de tudd: a saját fejlődésnek akkor éppen te magad leszel gátja!
EGY KIS TÖRTÉNELEM: Itthon egy orvos használta először az olvasás gyógyító hatását
A biblioterápia újkori története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza, amikor az USA-ban alkalmazni kezdték a betegek kezelésének részeként az olvasást, először kórházak könyvtáraiban és pszichiátriai osztályokon. 100 év múlva született meg a biblioterápia fogalma. Magyarországon dr. Oláh Andort tekintjük az elsőnek, aki alkalmazta az olvasás gyógyító hatását praxisában. Szentendrén praktizált belgyógyászként, és a gyógyászati terápia részeként mindig egy történetet is “felírt” pácienseinek. Jelenleg is alkalmazzák itthon pszichiátrián, kórházakban, börtönökben vagy könyvtárakban, és már a civil szférában is már egyre több helyen elérhető.
Ha felkeltettem az érdeklődésed, az e-mail címemen jelentkezhetsz még a hamarosan induló csoportjaimba: Jelentkezés: agiszabados@gmail.com (frissítés: LEGKÖZELEBB MÁJUSBAN INDUL ÚJ CSOPORT!)KÖNYVAJÁNLÓ A TÉMÁBAN:
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka
Edith Eva Eger: A döntés
HVG Könyvek sorozat: A terapeuta esetei