Egyszuszra olvasós, rendesen földbe döngölős. Egy délután alatt kivégeztem Domenico Starnone kisregényét, és a végén csak annyit tudtam mondani, hogy "hűha.. ez súlyos!" Témája miatt nem túl lélekemelő olvasmány, de cserébe ad egy jó nagy maflást mindannyiunknak! Valamennyiünknek szól ugyanis, mert szerintem egytől-egyig találhatunk benne azonosulási pontot. Merem állítani, hogy aki azt mondja nem, az hazudik. Ma, amikor a házasságok több mint fele válással végződik, elég aktuális olvasmány.
—
Mondd csak, te melyik vagy?! A házastársát egy fiatalabbra lecserélő, vagy a gyerekkel egyedül maradó és az elhagyás tényébe belebolonduló, magából kiforduló, vagy esetleg a gyerek, aki végignézi, ahogy szülei marják egymást, és mindez akarva-akaratlanul megmérgezi a gyerekkorát? Az hiszem jó intelem azoknak, akik hasonló cípőben járnak, hogy figyeljenek oda a körülöttük élő gyerekekre! Nekem ez volt a fő üzenete. Persze kinek mi. Az biztos: egy megcsalás, egy sérelmekkel teli válás, egy hosszú különélés és egy újrakezdett házasság története ez. Olyan mint egy törött váza, amit összeragasztottak ugyan, de a legóvatosabb érintés elég hozzá, hogy millió darabra hulljon.
Imádom amikor több nézőpontból olvashatok egy regényt. Ezért is szerettem nagyon a Variációk egy párra című könyvet (ami nálam még mindig az év olvasmányélménye, pedig már durván 40 kötetnél járok) és emiatt vettem meg azonnal ezt is, noha fogalmam sem volt mi vár rám, de a frappáns fülszöveg (és a szuper borító) megszólított! 
Domenico Starnone három nézőpontból írta meg egy elhagyás, majd visszatérés történetét. Mi történik azzal, aki megszökik, és azzal, aki marad? Meg tudnak-e bocsátani önmaguknak és egymásnak? Lehet-e a múlt sérelmeit szőnyeg alá söpörve önámításban leélni egy egész életet? Van-e annál nehezebb, mint eltépni azokat a láthatatlan szálakat, melyek két embert a fulladásig egymáshoz kötnek? És a gyerekek? Ők vajon megbocsátanak?
A történetet az asszony, Vanda szemszögéből ismerjük meg először, ő az akit elhagynak egy fiatalabbért, és magára marad két kisgyerekkel. Ebben a részben Vanda által írt, férjének elküldött leveleket olvashatjuk, és fedezhetjük fel egy kritikus időszak legapróbb mozzanatait. A nő kishíján belebolondul abba, hogy férje elárulta. Majd jön a valódi főszereplő szemszöge: a férfié, akinek aspektusából azért már árnyaltabb képet kapunk a kapcsolatról. Ráadásul az időben is ugrálunk. De nagyon logikusan, kicsit sem követhetetlenül. Mindezt Starnone megfűszerezi egy bagatell helyzettel, történik ugyanis, hogy az ekkor már idős házaspár nyári vakációjából hazatérve kirabolva, felforgatva találja a lakását. Az otthont, amely az alappillére lassan 50 éve tartó házasságuknak. Amibe persze bekúszott néhány év különélés, és egy nagy adag egymás földbetiprása. És hogy mindezt a két gyerek hogyan élte meg?? Na az a nagy pofon! A végén az író tűpontosan bemutatja, hogy mivé lehet két olyan gyerek, akiknek ezt a drámát végig kell nézniük. 
Még egy dolgot szeretnék kiemelni: az okos címadást! Imádom, amikor szellemes vagy frappáns egy cím. Amikor nem is értem miért ez lett AZ, de a regény egy pontján eljön az aha-élmény. Na ez pont ilyen. Nem lövöm le a poént, megéri emiatt is elolvasni.
Ki az a Domenico Starnone?
A könyv szerkesztőjétől (Tönkő Vera) tudom, hogy az beszélik, Anita Raja, akit a titokzatos Elena Ferrante néven publikáló szerző mögött sejtenek, nem egyedül, hanem férje, Domenico Starnone közreműködésével írja a Nápolyi regényeket. Sőt, azt is mondják, hogy a Hurok ott kezdődik, ahol az Amikor elhagytak végződik. Utóbbit ugyan nem olvastam, de már 2018-ban olvasandók között várja a maga idejét. Starnone első magyarul megjelent regénye a Hurok. 
