Már szokásommá vált, hogy egy-egy lelkileg megterhelőbb regény után olvasok valami könnyedet, valami ifjúságit. Nem kell mindig olyan komolyan venni magunkat, másrészt így nem mindig "csak" tanulok ezt-azt (értsd: az életről), hanem a szórakozom is. Így választottam most az elég meghökkentő című - Esznek-e a halottak epertortát? - könyvet, amit Ausztriában gyerekirodalmi díjjal jutalmaztak. Megérte elolvasni! Mondom miért.
—
A Nincs időm olvasni kihívás második budapesti könyves találkozóján már lehetett hallani erről a könyvről, ott a regény borítótervezője, Váradi Zsolt, valamint a kiadó sajtósa, Németh Luca mesélt a műről. Azonnal feltettem a kívánságlistámra, és hamar el is olvastam!
Ez a könyv a halálról és a gyászról szól. (Milyen érdekes, hogy legutóbb is ebben a témakörben akadt a kezembe gyerekkönyv!) Ugye milyen meghökkentő már a témaválasztás is, ha azt vesszük, hogy a fő célcsoportja a gyerek korosztály? Mégis működik, sőt.. Azt hiszem sokkal inkább kellene ilyet olvasniuk a tiniknek, mint a piacon oly népszerű agyonbrandelt szerzők, bugyuta nyelvezetű, ál-szexközpontú borzalmait. (Címeket, neveket hadd ne írjak!)
A regény egy lányról szól, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Aztán arról, hogyan lesznek ők barátok, és mi az amit egymástól megtanulhatnak. Szerettem, hogy Peter szemén keresztül kicsit belenézhettem abba, hogy egy tizenéves fiúcska, hogyan próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant, hogy meghal az ikertestvére egy balesetben. Nehéz lehet elfelejteni, ha önmaga testvére tükörképe…(Sosem gondoltam végig, hogy ez mennyire szörnyű lehet.) Szívesen olvastam volna még többet erről. Peter és Emma alakuló barátsága aranyos. A kislány karakterét is szerettem. (El tudnék képzelni velük folytatást, szerintem van bennük potenciál.) Kifejezetten tetszett az az elképzelés, hogy Emma apja temetőgondnok, ő emiatt sokat van ott, így számára az a világ egyik (ha nem a) legbarátságosabb helye. Talán kicsit közelebb hozza a kisebbekhez magát a temetőt, ami sokaknak ijesztő, idegen, rémisztő hely, miközben egyáltalán nem az!
Van benne egy gyönyörű idézet az apától! Hiszem, hogy minden könyvet okkal veszünk kézbe. Valami miatt tuti megéri elolvasni, valahol el kell jönnie a katarzisnak! Nekem ez volt a katartikus pillanatom a könyvben:
Külön kiemelném a végén a telitalálatos borítót, ami figyelemfelkeltő, és a könyv egyik legszebb jelenete kapcsolódik hozzá.
