Top5 kedvenc könyvem 2018-ból

Top5 kedvenc könyvem 2018-ból

49761395_349825159141316_9144996764967763968_n.jpgKérésetekre megpróbálkozom a lehetetlennel: kiválasztani a 2018-as évem valamivel több mint 60 olvasmányából a legjobb ötöt. A szelekciómban sokkal inkább az érzéseim, semmit a mű irodalmi értéke játszott szerepet. Értem ezt úgy, hogy nem mérlegeltem, hogy a kötet szépirodalom vagy lektűr, hogy mennyire ismert vagy tökéletesen ismeretlen a szerzője, hogy kemény vagy könnyű témát dolgoz fel, vagy hogy a többség által éppen egekig magasztalt vagy inkább kritizált. Arra tekintettem vissza, melyek hagyták a legmélyebb nyomot bennem, melyeket olvasnám újra akár most azonnal, melyekről van valami olyan erős benyomásom, ami miatt szinte már szerelemmel gondolok vissza rájuk! Jöjjön az erősen szubjetív top5-öm. Ha bármelyikhez kedvet kapsz, azt kívánom, hogy olyan jókor találjon meg, mint engem és legalább akkora élményt is jelentsen!

Laura Barnett: Variációk egy párra

A "mi lett volna, ha" tökéletes regényeként aposztrofáltam, márciusban. Elképesztően nagy hatást gyakorolt rám, Jim és Eva máig velem vannak, mindhárom verziójukban. A regény ugyanis több síkon, hosszú évtizedeken keresztül mutatja meg Eva és Jim szerelmét, majd házasságát három variánsban, egészen öreg korukig. Tulajdonképpen arról szól, hogy a döntéseinknek mekkora súlya, jelentősége és következménye van! Mi lett volna, ha igent mondasz? Mi lett volna, ha válaszolsz neki? Mi lett volna, ha mégis elmész arra a találkozóra? A saját életünkben ezekre a kérdésekre sosem kaphatunk választ, ám a regény zseniálisan eljátszik a gondolattal. Megmutatja, hogyan és merre billen el egy élet a döntéseink mentén, mégha az origo tökéletesen ugyanaz is volt. 

Imádtam, számomra nemcsak a 2018-as év kedvencei közé, hanem életem regényeinek polcára is felkerült.  ITT hosszabban mesélek róla! 
varia_cio_k.jpg

John Williams: Stoner

A könyv zsenialitását az egyszerűsége és a szerethető főhőse adja. Úgy fogalmaztam meg korábban, hogy Stoner az irodalom egyik leggyámoltalanabb és emiatt leginkább imádnivaló főhőse. Bármilyen furcsán is hangzik, a könyv nagyszerűsége épp a hétköznapiságában rejlik. A megszokottról, a mindennapiról ír John Williams, de arról olyan bravúrosan, hogy ilyet a hátán nem hordott a föld. A történet is pofon egyszerű: nincs itt más, mint egy William Stoner nevű férfi, aki 19 évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára, ahol később tanár is lesz. Rosszul nősül, boldogtalan. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán is jut eszébe bárkinek. Na de hogy lehet a hétköznapiról, az egyszerűről érdekesen és jól írni? John Williams megmutatja. Azt gondolom ez a színtiszta zsenialitás, az igazi művészet. Olyanról írni, ami átlagos és középszerű, amiről valójában nem szoktak regények szólni: rólunk! A szürke hétköznapokról, az olykor unalmas mindennapokról, az életről... hiszen valójában sokszor ilyen, nem?!

Hosszabban ITT írtam róla, ahol az is kiderül, hogy miért EZ Jakupcsek Gabriella egyik kedvenc könyve. 

stoner.jpg

Edith Eva Eger: A döntés

Ugyan az emlék még nagyon friss, hiszen novemberben olvastam, de minden bizonnyal a TOP5-ben a helye a regénynek, amit azóta a lehető legtöbb embernek ajánlottam. Azt hiszem azért éppen ezt mert mindenki megtalálhatja benne saját magát. Segíthet akár a döntések meghozatalában, az elengedésben, a megbocsájtásban, a fájdalmak feldolgozásában. Rám akkora hatással volt, és annyit segített, hogy azt nehéz lenne szavakba öntenem. Ami pedig a leglenyűgözőbb benne, hogy hiába kezdődik a történet a holokauszt borzalmaival, olyan elképesztő erő van benne, hogy egyáltalán nem nyomasztó, hanem összességében őrületesen felemelő, motiváló. Ráadásul új példaképem lett az írónő személyében! 

49206704_476994916039844_790191398832832512_n.jpg

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka/ Tűzrózsa 

Bekerült a kedvenceim közé a spanyol Carlos Ruiz Zafón sikerkönyve A szél árnyéka, amit nyáron olvastam.  (Apropó csak a nyári olvasmányaim TOP 7 kedvence ITT elérhető, akkor írtam hosszabban A szél árnyékáról is.)  Imádtam, mert árad belőle az olvasás szeretete. A történet kiindulópontja szerint a könyvkereskedő elviszi a fiát minden könyvmoly álom helyére, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe, hogy aztán onnan elindulhasson egy hatalmas kaland furcsa alakokkal, nyomozással, múltbéli családi titokkal. Baromi izgalmas, letehetetlen. Minden van benne, ami garantálja a sikert: könyvek, kalandok, krimi és szerelem. Úgy beszippantott, hogy észre sem vettem, hogy milyen baromi hosszú. A karaktereket örökre a szívembe zártam, Barcelona újra felkerült az utazós kívánságlistámra, és olyan gördülékenyen és érzékletesen ír Zafón, hogy úgy érzem azóta is képzeletben azokat az utcákat járom, mint Daniel Sempere, az imádnivaló főhős. (Na meg FermínFermínt imádtam!)

s_mini_1.jpg

Jill Santopolo: A fény, amit elveszítettünk

Nagyon nagy vitám volt magammal, melyik legyen az 5. a listámon, és szívem szerint ŐT, vagy ŐT, vagy akár ŐT is beemeltem volna, viszont mégis Jill Santopolo regényére esett a választásom. Olyan élményt okozott, ami nagyon ritka. Amíg be nem fejeztem (hajnali 4-ig) olvastam, képtelen voltam elszakadni a történettől, és olyan zokogást eredményezett a végén, hogy ugyan fájdalmasan sírni aláírom nem minden esetben jó, de mégis azt gondolom, ezért csodálatos dolog olvasni. Ezt az élményt keressük minden könyvben. Hogy az írott szó képes ilyen mély érzelmeket kiváltani belőlünk. A történet egy egyetemen kezdődött, legendás nagy szerelemé, ami aztán egy rossz döntés miatt véget ér, de az a "soha el nem múló" kapocs marad a férfi és a nő között. Messze kerülnek egymástól, évek telnek el, mindketten megállapodnak, de soha nem felejtik el a másikat. Sőt! Tulajdonképpen a napnál is világosabb, hogy mindkettőjük számára a másik az igazi, de elszalasztották. Helyre lehet hozni? Lehet újabb esélyük? Vagy az ember csak továbblép és nem teszi fel a "mi lett volna, ha" kérdést? Izgalmas, megható, letehetetlen.

Itt írtam róla hosszabban, ha ennyi nem lett volna elég! 

feny_amit_elvesztettunk.jpg

Top5 kedvenc könyvem 2018-ból Tovább
Íme a kihívás 12 plakátja! Szavazz melyik volt a kedvenc hónapod 2018-ban!

Íme a kihívás 12 plakátja! Szavazz melyik volt a kedvenc hónapod 2018-ban!

Itt a lehetőség, hogy beleszólj a kihívásba: a győztes visszatér 2019-ben!

49344295_370808997039140_960312953188384768_n.jpg

Már 24 hónapja tart nagy olvasós kihívásunk, a Facebookon verbuvált  "NINCS IDŐM OLVASNI" névre keresztelt projekt. Több mint 11 ezren vagyunk, túl 7 közös könyvön és könyvklubon, 4 "Nincs időm olvasni talin", megannyi könyvélményen. Visszajelzéseitek alapján volt az évben könnyebb téma, de akadt nehezebb is, amihez nagyobb kreativitás kellett. A kihívás jövőre természetesen folytatódik, újabb 12 téma jön majd januártól, de most arra kérlek titeket, szavazzátok meg, MELYIK VOLT IDÉN A KEDVENC HÓNAPOTOK! Melyik volt a legszimpatikusabb feladat. A többség által kiválasztott téma VISSZATÉR 2019-BEN! A folytatásban tehát itt a 12 "plakát" a 12 téma, a végén pedig a szavazás! Szólj bele a kihívás folytatásába! 

JANUÁR: EGY KÖNYV, AMIT ELŐZŐ ÉVBEN HALOGATTÁL 

januar.jpg

FEBRUÁR: EGY KÖNYV, AMI A CÍMÉVEL FOGOTT MEG 

februar_2.jpg

MÁRCIUS: EGY KORTÁRS NŐI SZERZŐ KÖNYVE 

marcius_2_1.jpg

ÁPRILIS: EGY KÖNYV, AMINEK A CÍME EGYETLEN SZÓBÓL ÁLL 

aprilis_2_1.jpg

MÁJUS: EGY KÖNYV, AMINEK A CÍMÉBEN EGY NÉV SZEREPEL  

majus.jpg

 

JÚNIUS: EGY KÖNYV, AMI A BORÍTÓJA ALAPJÁN TETSZETT MEG 

junius_2.jpg

JÚLIUS: VALAMI, AMI OROSZ

julius_1.jpg

AUGUSZTUS: EGY KÖNYV, AMI EGY SOROZAT RÉSZE 

augusztus_1_1.jpg 

SZEPTEMBER: EGY KÖNYV, AMINEK A CÍMÉBEN ÁLLAT SZEREPEL 

agi_szeptember_2018sarga_1.jpg

OKTÓBER: EGY KÖNYV, AMIT A SZERZŐJE 30 ÉVES KORA ELŐTT ÍRT


oktober_1.jpg 

NOVEMBER: EGY IGAZ TÖRTÉNETEN ALAPULÓ KÖNYV 

agi_november_2018_1.jpg

DECEMBER: EGY LEVÉLREGÉNY

agi_december_2018_1.jpg

 

Íme a kihívás 12 plakátja! Szavazz melyik volt a kedvenc hónapod 2018-ban! Tovább
A nagy HATÁRIDŐNAPLÓ TESZT!

A nagy HATÁRIDŐNAPLÓ TESZT!

Megkerestem a legjobb évtervezőket! Neked melyik a kedvenc?

48999404_531007297387979_5461281801420931072_n.jpgTeszt! Annak aki még nem vett, mert keresi az igazit, mutatom, csak győzz választani! Határidőnapló mániás vagyok, okostelefon ide vagy oda nekem kell a papír, amibe írhatok, amit átlátok. Éppen ezért borzasztó nagy ügyet is csinálok a tökéletes napló kiválasztásából, rendre javában telik a január, mire rálelek a tökéletesre. Idén viszont ez másképp van. December végére sikerült begyűjtenem a piacról a 4 kedvencet. Megosztom veletek, hátha valaki hasonló cipőben toporog, mint jómagam! 

Nagyon komoly ereje van az évkezdésnek, az ember tervez, álmokat szövöget, amelyek nagy százalékát jó eséllyel év végére érve nagyrészt kipipálhatja. Egy sikeres és eredményes évindításhoz úgy kell a tökéletes határidőnapló, mint egy falat kenyér! A következő évtervezők egytől egyig tökéletesnek bizonyultak az én tesztemben. De döntsd el te, szerinted melyik a legjobb, te melyikkel nyitnád legszívesebben a 2019-es évet! (Aztán adj tanácsot én melyiket válasszam a bőség zavarában!)49058314_135694643992083_726449995351326720_n.jpg

1. A trendi, szexi (posh) és letisztult — MY DREAM LIFE PLANNER

 
Az jól látszik, hogy az önfejlesztés egyre divatosabb, ami jó hír, egyrészt mert én is ebben bontogatom a szárnyaim, - gondolok itt az irodalomterápiára - másrészt az ország kollektív mentális állapotát látva, azt gondolom bizony mindenkire ráférne egy kis lélekápolás/személyiségfejlesztés. Több naplót is találtam, amelyek az önfejlesztést tűzték zászlajukra, illetve számos olyan kreatív finomságot tartalmaznak, amelyek valóban segíthetik az önmagát fejleszteni akarót. Ilyen az egyik kedvencem, a My Dream Life Planner. 

Fekete (noir), fehér (blanche) és púder rózsaszín (rose) kiadásokban kapható. Instagramon a púder fut legjobban, de nekem a fekete a szerelem. Az említett közösségi felületen egyébként nekik van a legtöbb követőjük, nagyon okosan, szép fotókkal tálalják és reklámozzák a naplót. Nem mellesleg én is ott szúrtam ki magamnak! blck.jpgTartalmát tekintve, ami igazán tetszik benne, az elrendezése és a letisztultsága. Szeretem, ha egy hetet horizontálisan látok át, így ilyen szempontból ez a kedvencem! A lapjai vastagok, így tuti nem üt át egy filctoll sem. Minden hétre tartogat egy motiváló üzenetet, valamint egy táblázatot, amelybe a top feladataid, önfejlesztési terveid írhatod. Vezetheted mennyit ittál, edzettél és vitamint szedtél a héten. 49204749_224066581817491_8033578542954446848_n.jpgAmi a leglegleg, hogy minden hónap elején van egy két oldalas összegző, úgynevezett "life planner", ahol számos szempontból értékelheted a hónapodat, ahol elképesztően kreatív apró gyakorlatokkal fejlesztheted magad. Például mit változtatnál az életedben, miért vagy hálás, mi a top5 sikerterved az adott hónapban, júniusban fesztiváltervezőt vezethetsz, májusban élmény és álomtáblát tölthetsz ki, a decemberi tervezőbe a karácsonyi ajándék listát kezdheted el írni. 49054428_235304210550664_7145699195305852928_n.jpgÖsszességében: praktikus, igényes, izgalmas!

Mivel ez egy teszt, így zárásként az árakról is ejtenék néhány szót. Azt már megszokhattuk, hogy a határidőnaplókért mélyebben zsebbe kell nyúlnunk, de ha azt vesszük, hogy egy egész évre velünk lesz, talán megbocsájtjuk, hogy adott esetben két könyv árát is ki kell fizessük érte. A My Dream Life Plannerel is ez a helyzet: 7990 forintba kerül. Személyesen a budapesti Alkotmány utcában megvehető/megnézhető, de ha beleszerettél az írásom alapján, akkor EZEN A LINKEN meg is rendelheted.

49795520_242196936703838_8775000446407278592_n.jpg

2. Az önfejlesztés királya, a mindfullness szerelmeseinek — ANTI-HATÁRIDŐNAPLÓ

 
Az anti-határidőnaplónak már a neve is zseniális: a Slow Budapest mozgalom talán ismerősen csenghet azoknak, akik találkoztak már a mindfullnessel. Magyarországon az egyik legnagyobb szervezet, számos programot, előadást szerveznek annak érdekében, hogy a rohanó nagy városban is megtaláljuk a lassítási lehetőségeket, a stresszmentes életet, hogy egyensúlyban lehessünk az életünk minden területén. A lassítás azt jelenti, hogy több figyelmet fordítsunk magunkra, vegyük észre azokat az apró, szép dolgokat, amelyek mellett gyakran elrohanunk. Ennek érdekében hozták létre az anti-határidőnaplót. 49422704_968734386649634_6663424743636467712_n.jpgHónapról-hónapra inspiráló idézetekkel, tanácsokkal, önismereti és mindfullness gyakorlatokkal indulhatsz el a lassítás útján. Már-már olyan, mint egy kézikönyv, annyi ötlet került benne. Abban is segít mit egyél a hónapban, hogyan találd meg a rituáléid. Emellett imádom, hogy játékos: színezőt, és izgalmas feladatokat találsz benne, amelyek garantáltan kikapcsolnak, ha hagysz rá magadnak időt. Odavagyok a "slow-mérőért", és itt azt is megbeszélheted magaddal, 2019-ben mit engedsz el, mire szánsz több időt vagy éppen mire mondasz majd nemet. 49348463_1998664373549453_1414024515129704448_n_1.jpgHa már határidőnaplókról beszélünk, akkor a heti tervezőjéről is essen néhány szó. Ez vertikális, azaz függőlegesen vezetheted a napjaid, az áttekinthetőségnek a színes, grafikai megoldások nagyon jót tesznek! Minden héten akad egy kis helyed jegyzetelni, és hatalmas plusz pont, hogy minden hétre tartogat valami jótanácsot, feladatot, gondolkodnivalót. Egyik kedvencem, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy a héten figyeld a madarakat, mert röptük látványa hasonló hatással van a testünkre és lelkünkre, mint a rendszeres meditáció. 49017773_804096563271400_2111766854585286656_n.jpgMéretét kissé nagynak érzem ahhoz, hogy minden nap veled legyen, de ha nagy táskával, vagy hátizsákkal járod az utcákat, és számodra ez nem akadály, akkor íme a tökéletes napló. Persze kapható A/6-os méretben is, és akkor már ezzel sincs baj. Ebben az A/5-ös méretben, amit megmutattam nektek, 6500 forintért lehet hozzájutni. Ha még nézegetnéd, akkor ITT belelapozhatsz, INNEN megrendelheted, de személyesen is megnézheted, ugyanis kapható néhány üzletben is. (Ráadásként slow kuponfüzetet adnak, amivel kezdezményekhez jutsz!)

49072849_2588475354510873_3590217850544979968_n_1.jpg

3. A tudatos és inspiráló  — ÉLETVEZETŐ


Akinek az anti-határidőnapló már sok, de szeretne az önfejlesztésben elmerülni, és tudatosabban, magára figyelve élni a hétköznapjait, annak az Életvezető a legjobb választás. A Harmat Kiadó jóvoltából piacra dobott határidőnapló segít áttekinteni az életed különböző területeit, bátorít, tanácsokat ad, hogy jobban boldogulj. Zseniális, hogy minden hónapnak témája van, így például a január az "értékek", a február a "vágyak", az április az "önbecsülés", míg az október a "nőiesség" jegyében telik. 49184516_1474821929320063_7043453208152244224_n.jpgMinden hónap a téma jegyében egy gondolatébresztővel kezdődik, amihez aztán különböző kreatív gyakorlatok is kapcsolódnak. Ennek köszönhetően célokat fogalmazhatsz meg magadnak, amelyeket ha szem előtt is tartasz, talán könnyebben is elérhetsz. 48991469_2129239010430502_6021978688013205504_n.jpgA heti tervezőjét egy oldalasan és horizontálisan oldották meg, így a másik oldalon marad hely még feladatoknak. Heti kihívásokat is ad, leírhatod azt is miért adsz hálát, vagy imádkozol a héten, a heti folyadékot és a heti tornádat is vezetheted. A betűtípusért pedig plusz pont jár!49203149_349832609174634_8563365353076293632_n.jpgTesztemben az ár érték arányt figyelembe véve az Életvezető végzett az első helyen, ugyanis mindösszesen egy könyv áráért, azaz 2990 forintért árulja a Harmat kiadó. INNEN megrendelheted  (január közepétől sajnos, ugyanis elkapkodták) vagy keresd fel a kiadót, Budapest 11. kerületében. 

4. A gigantikus, kreatív: matricahegyek és rengeteg kiegészítő — ÉLETSZÖVŐ


Határidőnapló mustrám utolsó darabja már kevésbé az önismeret, inkább a fantázia irányába nyit. Olyan picit, mint egy megkezdett bullet journal. Szóval ha annyi időd nincs, hogy a nulláról BJ-t csinálj, de mindig is szerettél volna: íme a tökéletes választás. A legtöbb kreativitásra, játékra, rajzra, matricázásra határozottan az Életszövő ad lehetőséget. Több mint 400 matricával, plusz letölthető tartalmakkal, öröknaptárral, könyvjelzővel, zippzáras tasakkal összefogó pánttal kaparinthatod meg. Ez az egyetlen spirálozott határidőnapló a tesztemben, ami ugye méretet növel, viszont teret enged annak, hogy igazán személyre szabhasd. Mindenesetre ízlések és pofonok. untitled_2.pngAmit imádok, hogy gyűjtheted a megnézett filmjeid, elolvasott könyveid (!) listáját, sőt, szabadságtervező is van benne, ami nagyon hasznosnak bizonyulthat.
48991555_380230069211382_8240201284896948224_n.jpg

 Ebben is kapott helyet színező, és ízléses, egy-egy egész oldalas motivációs üzenet. 

49464905_918264208563540_6966475333939757056_n_1.jpg

A kereshetőség végett jó ötlet, hogy a hónapok kis fülekkel kiemelkednek a lapokról. A heti tervezője talán ennek a legegyszerűbb, legklasszikusabb (de vízszintes, ami szeretek!) mindössze a színekkel variálnak, viszont ez is a kreativitásra, matricázásra, rajzolásra ad lehetőséget neked!  

49104177_528239381011946_757395823129526272_n_1.jpg

A naplóhoz egyedi előlapok, kiegészítők is elérhetők a webáruházukban. Sőt, IDE a saját életszövős képeidet is feltöltheted, és rengeteg fotót találsz a határidőnaplóról.

A sok tartalomnak ára van: az általam teszteltek közül ez a legvaskosabb és legdrágább határidőnapló. Akinek viszont nagy a táskája és ez nem okoz neki gondot, megtalálta az igazit. Árát tekintve ezért már akár 3 könyv árát is ki kell fizessük, ugyanis 11490 forintért árulják, amit picit soknak érzek, de itt is tartom, hogy egész évre vásárolod, így ha ő az igazi, hát ő az igazi.

 

A nagy HATÁRIDŐNAPLÓ TESZT! Tovább
Hogyan működik a NIOK-KÖNYVKLUB? (VIDEÓKKAL!)

Hogyan működik a NIOK-KÖNYVKLUB? (VIDEÓKKAL!)

ke_pernyo_foto_2017-11-02_14_03_33.pngA csoportban egyre többen vagyunk, egyre több kérdés érkezik hozzám azzal kapcsolatban, hogyan működik a Nincs időm olvasni kihíváson belül indított KÖNYVKLUB, ezért leírok mindent ebben a posztban, amit tudni érdemes. Sőt, a korábbi videókat is hozom, így egy helyen megtaláljátok az ideieket. 6 közös könyvünk volt 2018-ban! Lentebb SZAVAZZATOK a kedvencetekre! 

Hogyan indult?

 

Elmondom ebben a videóban röviden: 

Áprilisban döntöttem úgy, hogy a Nincs időm olvasni kihívásonbelül elindítom a könyvklubot, amely lényege az, hogy olvassunk közösen, majd beszéljük meg együtt az olvasmányélményeinket. Minden hónap első napján ezért a téma mellé, egy konkrét könyvet is ajánlok, így akinek van kedve bekapcsolódhat a kihívásnak ezen ágába is. Ezt a kötetet pedig - hogy ténylegesen könyvklubb hangulata legyen - kihasználva az online tér nyújtotta lehetőségeket, a Nincs időm olvasni kihívás facebook csoportjában élő videóban kibeszéljük a hónap végén.

img_0910bw-01_ma_solat.jpeg

Hogyan vehetsz részt benne? 

Csak kövesd a Nincs időm olvasni kihívás facebook csoportját, minden hónap elsején a téma mellé ott dobom be a könyvklubos könyvet. Egy hónapod van elolvasni, és a hó végén, egy a csoportban előre megbeszélt időpontban ÉLŐ videóban bejelentkezem. Nincs más dolgod, mint figyelni, követni, majd kommentelni, kérdezni. Én pedig élőben mindenre válaszolok.  

VISSZATEKINTŐ: 

 

1. rész: Guillaume Musso - Holnap 

 2. rész: Irvin D. Yalom - A Schopenhauer-terápia

3. rész: Sarah Winman - Bádogember

 

 4. rész: Ljudmila Ulickaja - Szonyecska

5. rész: Fredrik Backman - Mi vagyunk a medvék 

6. rész: Edith Eva Eger - A döntés 

Összefoglaló

Zseniális könyveket olvastunk idén közösen, hihetetlen sokat adtak mind egytől egyig. Ebben az évben számos közönségtalálkozón jártam, az ország több pontján, így sokatokkal élőben is beszélgettünk a könyvklubról. Akkor érzem, hogy érdemes csinálni, és energiát beletenni, amikor olyan visszajelzéseket kapok, hogy valakinek a Bádogember lett élete könyve, más Irvin Yalomba szerelmesedett bele végérvényesen, rengetegen pedig Musso-mániások lettek. Volt a könyvek között volt szépirodalom, tényirodalom és lektűr is - igyekeztem színes palettát ajánlani nektek. Már csak arra kérlek benneteket, hogy szavazzatok melyik volt a kedvencetek! 

Jövőre folytatjuk! 

Hogyan működik a NIOK-KÖNYVKLUB? (VIDEÓKKAL!) Tovább
Itt az ország első plázás BIZALOMKÖNYVTÁRA!

Itt az ország első plázás BIZALOMKÖNYVTÁRA!

48372784_333701147223678_8342509622090792960_n.jpgEgy bevásárlóközpontban sok ember megfordul, így okos ötlet az olvasást ott népszerűsíteni. A Camponában erre jól ráéreztek, és itt nyitották meg az ország első bevásárolóközpontos becsületkönyvtárát. Ugyan a jelenség Európában nem szokatlan, de Magyarországon ez az első plázában kialakított, bizalmon alapuló könyves kezdeményezés. Lényege, hogy amennyit hozol annyit viszel, azaz megunt könyveidet beviheted, kicserélheted valami olyanra, amire már másnak nincsen szüksége, és helyben is olvashatsz. Ehhez kényelmes kanapékat, hangulatos dizájnt kapott a hely. Mutatom milyen.

 Tágas tér, menő dizájn, sok könyvespolc 


Ami a kínálatot illeti végeztem egy gyors kutatómunkát, és azt kell mondjam a kezdeti szkepticizmusom (vagyis az ami másnak nem kell valószínűleg szemét) hamar megcáfolódott, ugyanis több olyan címet is találtam, amelyeket azonnal hazavittem volna. Lásd Szabó Magda Megmaradt Szobotkának, vagy ugyancsak tőle Az ajtó, Németh László Iszony, vagy éppen Joseph Heller A 22-es csapdája című regénye. Azért sok a Danielle Steel és az angol nyelvű, ismeretlen ponyva, de épp úgy mint a Mozgó könyvszekereknél, (a 300 forintos könyvárusokról ITT írtam) vagy akár egy antikváriumban, ki lehet fogni valódi kincseket.

Sok könyvespolc, vagány fotók, barna színvilág, olvasólámpák, tágas tér, menő dizájn. Két nagy kanapé és babzsákfotelek kerültek ki, hogy az ide betérő olvasók kényelemben pihenhessenek.

Nagy kedvencem a sárga kanapé raklapokból. 
48394740_1630066000427793_2931967894289907712_n.jpg

 Helen's Library - an 'Honesty' Library 

Helen könyvtára - ahogy az ötletgazdáról elnevezték - azoknak is jól jöhet, akik nem szeretnek várakozni a párjukra, amíg az próbálgat, vagy csak szimplán utálnak vásárolni. Helyette be lehet menni inkább ide tartalmasan elütni az időt. 

Nemcsak olvashatsz helyben, hanem könyvet is cserélhetsz! Egyetlen szabály van: amennyit hozol, annyit vihetsz!48375486_2091163150941612_4453209739613962240_n.jpg

Egyelőre kevesen vannak napközben, ami jó hír azoknak, akik nem szeretik a tömeget. Bár az üzlet elég szellős, a kanapék elrendezésére azért még ráférne egy adag lakberendezői kreativitás, jelenleg ugyanis a bámészkodó plázázók egyenesen rálátnak az olvasóterekre. Azt meg minden valamirevaló könyvmoly tudja, hogy nem vagyunk bámulnivaló furcsa lények, mindössze szeretünk olvasni bárhol, bármikor. Különösen egy ilyen hangulatos könyvtárban. Az ötlet mindenesetre csillagos ötös.  

48378965_1938991726404494_6615649735048953856_n.jpg

Itt az ország első plázás BIZALOMKÖNYVTÁRA! Tovább
Utolsó pillanatosoknak! 3 tökéletes könyv FÉRFIAKNAK — karácsonyi ajándékötlet 3. rész

Utolsó pillanatosoknak! 3 tökéletes könyv FÉRFIAKNAK — karácsonyi ajándékötlet 3. rész

49129567_397201530820203_8818103617203470336_n.jpgTapasztalataim szerint a legtöbben akkor vannak gondban, ha férfi szerettüknek akarnak könyvet venni - legalábbis a legtöbb kérdést ilyen témakörben kapom tőletek. Ezzel a szemmel futottam át a könyvespolcomat, és 3 kötetre bukkantam, amelyek szerintem telitalálatok lehetnek. Ez már a karácsonyi ajándékozós sorozatom harmadik darabja, legutóbb egy tudományosat, előtte pedig egy Szabó Magda fotóalbumot ajánlottam. 

Diktatúraelmélet alapszinten, közélet iránt érdeklődőknek

Ami eszembe jut, ha pasis olvasmányt kellene választanom ajándékba, az valami klasszikus lenne új köntösben. Ráadásul valami olyan, ami aktuális is. És jól mutat a polcon. Nem kellett sokáig barkochbázzak magammal, mire eljutottam a megfejtésig. George Orwell 1984-e ijesztően aktuális napjaink valóságára nézve, talán épp ezért is érdemes elolvasni. A történet egy olyan nyomasztó jövőt fest le, amelyben a diktatórikus államhatalom a polgárainak minden lépését ellenőrizni tudja, sőt a gondolataikon is uralkodik. Ha pedig érdekei úgy kívánják, akár naponta írja át saját történelmét. Nagy Testvért, a párt és nép vezérét istenként kell tisztelni, imádni és félni. Legnagyobb ellenségét, a háttérből manipuláló, titokzatos Emmanuel Goldsteint minden nap, két percen keresztül kötelező gyűlölni. Ismerős? 

Elképesztően sok kiadást élt meg, ez is mutatja örökérvényűségét, hogy mindenkinek el kell olvasnia életében legalább egyszer, és ott kell legyen a polcon bármelyik verzióban is. Itthon az Európa kiadó gondozásában idén megjelent, keményfedeles, "sokévszámos" verzió kapható csak, de majd 30 kiadást élt meg 1984 óta, így ha szemfüles vagy még karácsony előtt akár antikvár példányra is van esélyed lecsapni! Például ITT moly.hu-n. 48405240_2137666993215516_5626450545519624192_n.jpg

Útikönyv egy újságírótól, hogy jobban megértsük mi zajlik körülöttünk a világban

 

Földes András, az Index újságírója, mindössze a közeli szerb-magyar határra ment, hogy tudósítson a menekültválságról, de végül eljutott Irakba, Líbiába, Szíriába és a Földközi-tengerre egy mentőhajóra. Eközben szép lassan megismerte a menekültek igazi arcát, és segítségével mi olvasók is kísérletet tehetünk erre. A könyvből talán jobban megértjük miért érezzük Európában is azt, hogy felfordult velünk a világ. 

Az izgalmas dokumentumregény a Föld legforróbb konfliktuszónáit tárja elénk, amiből valljuk be egy jottányit sem tudunk valójában. A Föld alapjaiban változott meg, amióta az internet és a high-tech kütyük világában elfelejtettünk kinézni az ablakon, és egy hatalmas burokban éljük mindennapjainkat itt Magyarországon. Aki szeretné kicsit jobban megérteni a körülöttünk zajló eseményeket, megérteni a menekültválság okát és hátterét, és szeretné látni mi történik egy újságíróval két bevetés között, annak ez a tökéletes ajándék! 

(Ha hosszabban olvasnál még erről, akkor ajánlom a Könyves Magazin legfrissebb számát, (2018/4.) amiben Valuska László készített egy remek interjút Földes Andrással.)47012195_923024644752304_4544902549739667456_n.jpg

Ismeretterjesztő a siker egyetemes törvényeiről 

A Harvard és a Közép-Európai Egyetem oktatóját idén ősszel ismerte meg a nagyközönség - valósággal berobbant a könyvpiacra igezán hangzatos, ígéretes és feltűnő könyvével. Médiamegjelenésekről sem volt hiány: kapott Forbes címlapot, ezzel egyidejűleg jött ki A képlet, és alig találni olyan médiumot, ahol Barabási nem szólalt meg. Mondjuk lássuk be elég kellemetlen és hiteltelen lenne a sikerről olyan könyvet írni, ami nem sikeres. 

Az ígéret szerint Barabási Albert-László A KÉPLET című könyve a mindennapi életből vett példákkal világítja meg a siker törvényszerűségeit: azokat a törvényeket, amelyek alapján megdöbbentő pontossággal jósolható meg, hogy adott feltételek között ki lesz valóban sikeres, és miért. Barabási Albert-László révén megismerhetjük a siker titkos képletét, és választ kaphatunk arra is, mi magunk hogyan leszünk sikeresek, és mi a siker legfontosabb komponense. Aki ismeretterjesztő, motiváló könyvet keres szerettének, érzésem szerint megtalálta az igazit. 48389019_2230463047233655_2930374160775380992_n.jpg

Ha a szerző felkeltette az érdeklődésed, akkor ajánlom Baló György Barabási Albert-Lászlóval készített hosszabb interjúját:   

 

Utolsó pillanatosoknak! 3 tökéletes könyv FÉRFIAKNAK — karácsonyi ajándékötlet 3. rész Tovább
Találkozzunk januárban SZÉKESFEHÉRVÁRON!

Találkozzunk januárban SZÉKESFEHÉRVÁRON!

Örömmel jelentem, hogy megvan az idei első vidéki NIOK tali időpontja és helyszíne!

Találkozzunk január 15-én kedden Székesfehérváron! 

A beszélgetésnek a Vörösmarty Mihály Könyvtár ad otthont,ahol Bialkó László Gergő újságíró beszélget majd velem. Mesélek a kihívásról, az olvasónaplóról, 2019-es tervekről, és szívesen adok tippeket és ötleteket azoknak, akik szeretnének 2019-ben még többet olvasni! 

Az eseménynél kérlek jelezd, ha jössz!

https://www.facebook.com/events/204030623868054/

Találkozzunk januárban SZÉKESFEHÉRVÁRON! Tovább
Az evolúció tény vagy teória? Hiánypótló könyv a tudomány szerelmeseinek! — karácsonyi ajándékötlet 2. rész

Az evolúció tény vagy teória? Hiánypótló könyv a tudomány szerelmeseinek! — karácsonyi ajándékötlet 2. rész

Francis S. Collins: Isten ÁBÉCÉJE

isten.jpg
Ugyan a tudomány nem a fő témaköröm, de előfordul, hogy új vizekre evezem. Ilyen kaland volt minap a világhírű természettudós új könyvével való találkozásom. A Francis Collins által felvetett téma meglehetősen újszerű, nem sok könyv született még a témában, pláne nem Magyarországon. A tudomány és a vallás iránt érdeklődőknek, azoknak, akik szeretik az elgondolkodtató könyveket kiváló ajándék lehet.

Gondolkodó emberként biztosan sokunk feltett már magának olyan kérdéseket, hogy vajon ki is teremtette a világot? Mi volt az ősrobbanás előtt? Az evolúció tény vagy teória? Illetve, ha az evolúciót biztosnak vesszük, akkor a vallás és Isten szerepe mégis hogyan kerül a képletbe? Francis Collins sok más mellett ezekre kísérel meg válaszokat adni, elég alaposan, hitelesen. Aki szeret az élet nagy dolgain agyalni, és a tudomány szerelmese, megtalálta, amit keres.
j12072151.jpgCollins egyébként egy világhírű természettudós, a 20. század legnagyobb tudományos vállalkozásának, a Humán Genom Projektnek (ez a több mint 10 évig tartó kutatás azonosította az emberi testben található összes gént!) a vezetője volt éveken át, hatalmas szaktekintély. Hatalmas vállalkozásba fogott a könyvvel, arra fókuszál ugyanis, hogy a tudomány és a hit mennyire összeegyeztethető. Ugyan ez Amerikában sokkal érzékenyebb kérdés - egy könyvben szereplő kutatás szerint az amerikaiak mindössze harmada fogadja el az evolúciót bizonyított tényként - és a két „tábor” tagjai valóságos háborúban állnak, ezért bátornak is nevezhető egy könyv, ami a két álláspont között próbál harmóniát teremteni, találni. Ez részben önéletrajz is, mert Collins arról is mesél, hogyan jutott szakmailag előre, és nyitott a hit felé tudósként. Akit érdekel a világhírű tudós élete, annak is jó olvasmány. Eredetileg The Language of God címmel jelent meg", és hamar New York Times bestseller lett. francis-collins-the-language-of-god.jpg

Ami az árakat illeti  

A könyv hosszú évek után érhető el most már magyar fordításban az Akadémia Kiadónak köszönhetően. 4400 forintért szerezhető be a boltokban, de a kiadó honlapján némi kedvezménnyel lecsaphatsz rá!

Az evolúció tény vagy teória? Hiánypótló könyv a tudomány szerelmeseinek! — karácsonyi ajándékötlet 2. rész Tovább
SZABÓ MAGDA titkos fotóalbuma — JUHÁSZ ANNA AJÁNLÁSÁVAL! — karácsonyi ajándékötlet 1. rész

SZABÓ MAGDA titkos fotóalbuma — JUHÁSZ ANNA AJÁNLÁSÁVAL! — karácsonyi ajándékötlet 1. rész

szm5.jpgNagyon sok üzenetet kapok, amelyekben rendre azt kérdezitek tőlem milyen könyvet vegyetek karácsonyra tesótoknak, barátnőtöknek, apukátoknak, anyukátoknak. Úgy döntöttem, ezért elindítok egy mini sorozatot, és ha olyan könyvvel találkozom, ami szerintem csodás ajándék az ünnepekre, ilyen formán osztom meg veletek az adventi időszak alatt. A sort ezzel a most megjelent fotóalbummal nyitom, amitől minden Szabó Magda rajongónak könny csordul a szemébe, ezért ha szeretted fanatikusa az írónőnek, jó hírem van: ne keress tovább, megvan a tökéletes ajándék! 

Aki szereti Szabó Magdát tudja, hogy minden művében az emberi lélek titkait kutatta, most viszont az ő titkaiba nyerhetünk bepillantást.Gurul a sok-sok pillanat című különleges fényképalbumban olyan fotók jelennek meg, amelyeket még soha nem láthattunk az írónőről. Egész élete megelevenedik, születésétől egészen haláláig. Azt már a Csigaházról írt cikkemben megemlítettem, hogy előkészületben van a Jaffa kiadónál egy fotóalbum a legendás írónőről. Szabó Magda-életműsorozat főszerkesztője, Jolsvai Júlia hónapokon át dolgozott és egyeztetett a hagyaték örökösével, az írónő keresztfiával és jogutódjával, Tasi Gézával, hogy ez a csodaszép album megjelenhessen. És végre itt van! szm2.jpgÉlete és pályája legfontosabb állomásait követhetjük nyomon. Egészen pici baba korától megismerhejük az írónőt a fotókon keresztül. Sőt, olyan titkos kis emlékeket, iratokat is láthatunk benne, mint a kisbaba Magda oltási igazolása 1918-ból, vagy édesanyja naplójának részlete, amelyet lányáról vezetett. Életének első képeit édesapja készítette róla, majd számos fényképész kamerája előtt állt. Az egyik személyes kedvencem, hogy az iskolaújságban 1935-ben publikált cikke is bekerült az albumba (akkor volt 8.osztályos), de épp így érettségi dolgozatának bírálata is. 

A tavalyi Szabó Magda centenárium kapcsán számos rendezvény háziasszonya Juhász Anna irodalmár volt, és mivel szerintem ő az egyik legnagyobb Szabó Magda szakértő, és nagyon kedvelem, ezért őt kértem meg arra, hogy mondja el a kötetről a személyes gondolatait. 

"Megtört, vágyakozó, bizalmas, őszinte - ez a nő néz rám a címlapról. Bent pedig gurul ezernyi pillanat és látszik ezer nő és mégis egy: a mindig csinos, gondolkodó, nyújtózkodó, olvasó, kacér és kihívó Magda - dívaként, civilként, boldogan és szomorúan. Szabó Magda a magyar irodalom lelke, történetei, karakterei bennünk élnek. Én gyerekkorom óta erősen kötődöm, viszonyulok hozzá - meghódított az olvasó, gondolkodó, macskaszemű nő, aki ebben az albumban meztelenre vetkőzik - sosem látott fotóin egész élete, döntései, törékenysége és boldogsága megmutatkozik. Erős nőnek látom, aki hű maradt önmagához. A XX. század tanúja, akinek ha tükrébe nézünk, nemcsak őt, de már magunkat is látjuk. Ez pedig a legtöbb, amit egy fotóalbum adhat."  (Juhász Anna) 

szm.jpgAz időrendbe szerkesztett albumban kilenc évtized eseményei és képei elevenednek meg. Magda már a maga korában is divatikonnak számított - ez a fotók alapján egészen nyilvánvaló. Sőt, az is jól látszik, hogy az elegáns, érett asszony Szabó Magdának is ezer arca volt. "Én ugyan ki vagyok?" - kérdezi az albumot lapozgató olvasótól a titokzatos macska szempár. A Gurul a sok-sok pillanat erre választ ad a fotók által, csak meg kell fejteni a titkot. 
szm4.jpgAmi miatt Szabó Magdát nagyon imádom, és különleges helyet foglal el a szívemben, az a férjével, Szobotka Tiborral való kapcsolata, és ahogyan erről beszélt. Azt hiszem minden nő arra vágyik, hogy megadasson neki az a legendás nagy szerelem, mint Szabó Magdának. A szerelmes, közös, boldogsággal teli évekből is számos különleges, eddig még sosem látott fotót nézhetünk meg, sőt, házasságkötésükről igazolást, útleveleiket és egyéb érdekességeket is találunk. 

#zsebbenyúlós

Mivel ez egy ajándék ajánló poszt, ezért úgy illik, ha az árakról is ejtek néhány szót. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ára egy átlagos könyvéhez képest borsos, így pont ünnepekre való ajándék, amikor talán mélyebben zsebbe nyúlunk, csak hogy örömet okozhassunk szeretteinknek! 8990 forintért szerezhetitek be a 266 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kötetet a Jaffa kiadó jóvoltából.szm3.jpg

SZABÓ MAGDA titkos fotóalbuma — JUHÁSZ ANNA AJÁNLÁSÁVAL! — karácsonyi ajándékötlet 1. rész Tovább
A nap képe: Péterfy-Novák Éva és az Olvasónapló

A nap képe: Péterfy-Novák Éva és az Olvasónapló

Muszáj kinevezzem ezt a nap képének, annyira aranyos és szívmelengető. Ez a csodanő, Péterfy-Novák Éva, az egyik kedvenc kortárs szerzőm az egyik kedvenc könyvemmel a Van időm olvasni - Olvasónaplóval pózol. 

Van szerencsém már személyesen is ismerni, hiszen a Nincs időm olvasni kihívás tavaszi találkozóján ő volt a vendégem, vele beszélgettem egy órán át, és fantasztikus volt. Kilóra megvette az egész közönséget. Már akkor mondta, hogy írja a következő regényét, sokak nevében mondhatom, hogy alig várjuk!Emellett volt olyan jó, hogy felkérésemre írt a Van időm olvasni - Olvasónaplóba arról, miért csodálatos dolog olvasni. Így tőle származik az egyik kedvenc idézetem: 

"Amikor az ereidben szódavíz bugyog, amikor tíz centivel a föld felett lebegsz, amikor nem önmagad vagy, amikor elmerülsz egyvilágban, amikor semmi más nem érdekel. Nem, ez nem a szerelem. Ez az olvasás." 

Az Egyasszony című regényéről pedig ITT írtam korábban, még tavasszal olvastam, de azóta is minden sorára emlékszem.

A nap képe: Péterfy-Novák Éva és az Olvasónapló Tovább
süti beállítások módosítása